Új elnökség a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat élén

Csopak - Árpád-kori templomtorony. - A kép forrása: turinform.hu

Kiemelt feladatunk a vidéki sokszínűség megtartása, mely büszkeséggel tölti el az ott dolgozó embereket – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter Csopakon, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) elnökségi alakuló ülésén.

Dr. Nagy István agrárminiszter. – A kép forrása: agroinform.hu

A miniszter az eseményen tartott beszédében kiemelte, hogy az újonnan választott elnökség tagjai, egyben a vidék és saját térségeik „nagykövetei”, akik segítenek megfogalmazni a helyben élők szükségleteit és döntéseikkel megoldást találni problémáikra. Kis Miklós, vidékfejlesztésért felelős államtitkár köszöntőjében kihangsúlyozta, hogy az elmúlt időszakban több programmal is sikerült támogatni az MNVH legfontosabb célkitűzéseit, így többek között a fiatalok vidéken történő maradására, az agrárium népszerűsítésére vonatkozó kezdeményezéseiket. Az államtitkár arról is szólt, hogy a MNVH minden ötletet és programtervet örömmel fogad. Mint fogalmazott: a kérdés csak az, hogy milyen mértékben tud az adott ötlet hozzájárulni a vidék felemelkedéséhez. Kis Miklós biztosította a jelenlévőket arról, hogy azt a fajta koordinációt, ami ahhoz szükséges, hogy az egyes szakosztályok, szakmai szervezetek és a legkisebb gazdasági szereplők egymásra találjanak és együttműködjenek, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat meg tudja teremteni. Sáringer-Kenyeres Tamás, az MNVH elnöke köszöntötte az új elnökséget és megköszönte, hogy munkájukkal hozzájárulnak a Hálózat működtetéséhez. Kihangsúlyozta, hogy az elmúlt két év a gondos tervezés, programkészítés és építkezés időszaka volt. A jól elvégzett munka eredménye látszik a Hálózat folyamatosan növekvő méretén és ismertségén. Erről az alapról folytatva – mint mondta – szép eredményeket érhet majd el a Hálózat az Agrárminisztérium támogatásával. (AM Sajtóiroda)

Dr. Paál Sándor, a Kisgazda Polgári Egyesület Balatonfüredi Szervezetének elnöke: a Csopakon megtartott tanácskozás ismét rávilágított a vidéki települések fejlesztésének a fontosságára, valamint arra, hogy mennyire fontos az ott élő emberek véleményének a meghallgatása. Mindazokra a lehetőségekre érdemes építkezni, amelyek jellemzően rendelkezésre állnak a vidéki Magyarországon. Ezek: elsősorban a termőföld, az édesvízkészletek, valamint az értékes természeti adottságok és a helyben élő lakosság kreativitása. Ezekre építve tovább célszerű fejleszteni a kert-kultúrát, a kézműves élelmiszer-alapanyag feldolgozást és a helyi idegenforgalmi és rekreációs szolgáltatásokat. A Balaton-felvidék számára külön megtiszteltetés az, hogy ez az esemény Csopakon került megrendezésre. (A kép forrása: KPE)