Úgy tűnik, hiába a klíma-egyezmény, megint jelentősen nőtt a szén-dioxid kibocsátás

Az atomenergia mellett a napenergia is segít csökkenteni az üvegház-hatású gázok kibocsátását. - A kép forrása: nord-point.hu

A szén-dioxid szintje a levegőben az egész bolygóra nézve újabb rekordot döntött meg. (Forrás: faktor.hu)

A Polgári Kisgazdák régtől fogva hangoztatott álláspontja, hogy érdemes lefolytatni a tudományos vitákat, hogy a légkör felmelegedésének, az emberi tevékenység milyen módon, és milyen mértékben okozója. A tapasztalat azonban azt bizonyítja, hogy a viták lefolytatásától függetlenül az elsődleges feladatunk megtenni azokat az óvintézkedéseket, amelyek az egyre nagyobb mértékben jelentkező károk elhárításához szükségesek. Talán, már unják azok, akik megtisztelik a honlapunkat azzal, hogy nem csak nézik, de olvassák is, mégis újólag el kell mondanunk, hogy az óvintézkedések elfogadásában és különösen azok megvalósításában jelentős késedelemben vagyunk. A napokban egyre több szakember jelzi, hogy ismét komoly aszály-veszély van. Az öntözött területek mértéke minden figyelmeztetés ellenére még az 1970-es évek-ben megöntözött területekhez képest is töredék számokat mutatnak. Évről-évre megjelennek a riasztó képek a Duna és mellékfolyói egyre hosszabb ideig tartó vízhiányáról. A magyar közéletben mégis napjainkban azoknak a hangja a legerősebb – köszönhetően a megalkuvó médiának – akik megmaradtak a „lennini jelszó mellett” „nem akarunk gátat látni”. Víz-visszatartás nélkül pedig nincs és nem lesz kellő mértékű és biztonságos öntözésre lehetőség. (KPE)

A szakemberek szerint 2017-ig világszinten stagnált az üvegházhatású gázok kibocsátása. Azóta viszont kilőttek a mutatók – írja az ABC News. Hiába kongatja minden szakember a vészharangot, hogy be kellene végre húzni a féket az üvegházhatású gázok kibocsátásán, a jelek szerint ennek nincs túl sok foganatja. A szén-dioxid szintje a levegőben az egész bolygóra nézve újabb rekordot döntött meg, miután az amerikai és az ázsiai piacon ismét növekedésnek indult a kereslet a fosszilis tüzelőanyagok iránt. A Nemzetközi Energia Ügynökség, azaz az International Energy Agency, IEA) jelentése szerint 2018-ban 33,1 gigatonna szén-dioxid került a levegőbe. Ez 1,7 százalékkal magasabb érték, mint a 2017-es. Mindez azt is jelenti, hogy a Párizsi Klímaegyezmény megszületése óta eltelt két évben tovább nőtt a kibocsájtás. Így pedig újabb lépéssel messzebb kerültünk a 2025-re kitűzött 26-28 százalékos csökkenéstől. Az Egyesült Államokban és Ázsiában elsősorban az erős gazdasági növekedés táplálta a kibocsátás növekedését. A globális energiafogyasztás 2,3 százalékkal nőtt, ami azt is jelenti, hogy 2010 óta nagyjából megduplázódott az emberiség energiaéhsége. A fosszilis energiahordozók nagyjából 70 százalékát tette ki az új keresletnek, a legjobban pedig a földgáz iránti kereslet növekedett. Ebből az energiahordozóból globális szinten 4,6 százalékkal fogyasztottunk többet, amit az olaj (1,3 százalék) és a szén (0,7) követ. A jelentés szerint Kína, India és az USA a teljes növekedés 70 százalékáért felelős, míg a kibocsátás növekedésének 85 százaléka történt miattuk. Amerikában 10 százalékkal nőtt a földgáz iránti igény, ami 10 milliárd köbmétert jelent. Ez megegyezik az Egyesült Királyság teljes gázfogyasztásával. Emellé társult még az, hogy az olajból 540 ezer hordóval többre volt szüksége az Egyesült Államoknak 2018-ban, ami a világ legnagyobb növekedését jelenti a tavalyi évben. Mindez az üvegházhatású gázok 3,1 százalékos növekedését produkálta Amerikában. Robert Jackson, a Stanford Egyetem professzora szerint sajnos mindez egy hosszú távú folyamatnak tűnik, ami azt jelenti, hogy a jövőben tovább növekszik majd a károsanyag-kibocsátás – írja a Science. A jó hír, hogy Amerikában és Európában is csökken a szénfelhasználás, Ázsiában viszont rohamosan növekszik. Kínában 5,3 százalékkal nőtt a felhasználás aránya, amit India követ szorosan a maga 5 százalékával. Ugyanakkor az Egyesült Államokban a gáz és olaj elégetése „ellensúlyozza” a szén által csökkenő kibocsátás mértékét. A jelentés azért tartalmaz némi pozitív hírt is: a zöldenergia előállítása óriási mértékben növekedett. A napenergia piaca egy év alatt 30 százalékkal, míg a szélenergia-hasznosítás 12 százalékkal ugrott meg. (Forrás: faktor.hu)