Az ukrajnai háború megnehezíti az európai őshonos kisebbségek jogainak rendezését, de akár változást is eredményezhet, az ukrajnai kisebbségek jogainak biztosítása ugyanis a béketárgyalások és az európai uniós csatlakozási tárgyalások része kell, hogy legyen – hangzott el a Kisebbségek nemzetközi mozgástere háború idején című panelbeszélgetésen szerdán Tusnádfürdőn.
Az európai őshonos kisebbségek jelenlegi helyzetéről Pataky István, a Maszol hírportál főszerkesztő-helyettese kérdezte a meghívottakat. Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője rámutatott: Európa adós maradt az őshonos kisebbségek jogainak biztosításával, több EU-tagállam is mellőzni próbálja a témát. Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) EP-képviselője szerint Romániában a törvényi keret részben biztosított, de az állam nem követeli meg a betartását az intézményeitől.
Rámutatott: az uniós intézményeket nem érdekli a kisebbségek helyzete, a nemzetállamok pedig nem akarnak foglalkozni a kérdéssel. Ebben a térségben a kisebbség megtűrt, fel sem merül, hogy a többség maga mellé emelje társnemzetté. A kisebbségi élethelyzet tehát egy adott status quo, amelyet nem akar senki megváltoztatni – mondta az erdélyi EP-képviselő.
Emlékeztetett, hogy a jugoszláv háború után az Európa Tanács megalkotta a kisebbségi keretegyezményt és a nyelvi chartát, ma is ezek szavatolják a kisebbségek jogait, és azóta sem változtak, holott a társadalmi változások miatt indokolt lenne.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Szövetség kül- és nemzetpolitikai kabinetvezetője elmondta: Romániában a magyarság mindig a stabilitást szolgálta, de a román állam nem úgy viselkedik a székelyföldi, erdélyi magyarokkal, ahogyan kellene. Az európai nemzetközi közösség a meglévő normákon keresztül is képes védeni a kisebbségeket, amikor az érdeke kívánja – mondta, van egyfajta jogi támaszték, pillérrendszer, ezt kell erősíteni.
Hidvéghi Balázs szerint azok az EU-tagországok, ahol jelentős számban élnek kisebbségek, félnek a témától, míg az Európai Bizottság azzal a kifogással utasítja el a kérdés rendezését, hogy nem hatásköre, miközben más kisebbségek esetén előszeretettel beleszól a nemzeti hatáskörökbe.
A Fidesz EP-képviselője a nemzetállamok hozzáállása kapcsán úgy vélte, kulcsfontosságú, hogy a kisebbségi kérdést olyan szervezetek jelenítsék meg, melyekben bízik az adott állam, nem tekinti veszélyforrásnak. Az erdélyi magyar politikai elit például nagy eredményeket ért el a magyar érdekérvényesítés terén – mondta. Vincze Loránt hozzátette, hogy ehhez az anyaországi támogatás is kellett. A Minority SafePack kapcsán fontos volt, hogy más európai kisebbségekkel együtt jelenítsék meg a magyar ügyet, de kiderült, hogy Nyugat-Európában kiveszett a civil kurázsi.
Meglátása szerint az EU válogat a különböző kisebbségi helyzetek között, a szexuális kisebbségeket, romákat kiemeli, az őshonosokat nemzetállami feladatnak tekinti, tehát kettős mércét alkalmaz. Szilágyi Zsolt szerint az őshonos kisebbségek kérdésének rendezése azért problémás, mert még az a felfogás, hogy a kisebbségek veszélyeztetik a nemzetállamok területi integritását – mondta Romániára utalva. Úgy vélte, „új megegyezés” kell erről az erdélyi magyarokkal, románokkal.
A háború kapcsán Hidvéghi Balázs kifejtette: Ukrajna esetében nehéz kisebbségvédelemről beszélni, mert miközben a nemzetközi közösség támogatja, Ukrajnában erős ukránosítási törekvés zajlik, olyan törvényt fogadtak el, mely a magyar és a román kisebbség számára a nyelvi oktatási jogok megtagadását jelenti. Az EP-képviselő szerint Magyarországnak és Romániának közösen kellene fellépnie ez ellen, most kell kodifikálni, illetve számon kérni a kisebbségek jogait – összegzett. Vincze Loránt szerint Ukrajnában kisebbségi jogfosztás történik, ami felett nem hunyhatnak szemet a nemzetközi intézmények, szervezetek.
Végkövetkeztetésként elhangzott: az ukrajnai béke része kell, hogy legyen a kisebbségi kérdés méltányos rendezése is, és a következő időszakban mindenkinek ezen kell dolgoznia, ha stabilitást akarnak a térségben, ennek ez elengedhetetlen feltétele.
Forrás: demokrata.hu, MTI