Sok-sok évig a vendéglátásban dolgoztam, bejelentés nuku, vagy minimálbér 4 órában (mármint szóban, nem írásban) munka non-stop, és még sorolhatnám. Tejjel fehérített kacsamáj (libamájként eladva), vizezett italok, kolbász fagyasztva és ha lebukik a cég, te fizetsz, nem a tulaj, és még sorolhatnám. Ezekről a helyekről minden igényes és értelmes vendéglátós menekült, de igen nehéz volt „normális” helyet találni.
Laikus vásárlóként azt gondoltam, majd a rendszerváltás, a sokszereplős piac, a nagy kínálat véget vet ennek a gyakorlatnak. Eleinte még éreztem változást, de ma már le vagyok sújtva a „szakma” eredményeitől.
A manapság tapasztalható méret és/vagy minőség változások már elérték az ingerküszöbömet. Előállítanak egy új terméket jó áron, a vevő megszereti, vásárolja. Először fölemelik az árát, mert viszik. Majd elkezd összemenni. Ma a reggeli kiflis szendvicsemhez nyugodtan adhattak volna nagyítót is (az árába belefér).
Nem beszélve a multik gyakorlatáról (szerintem belső jelszavuk: ezeknek lesz) az alapanyagok tekintetében.
Tudom, többször volt erről szó és az azonos címszó alatt árult termékek minőségével még az Unió is foglalkozik, de ez begyűrűzött a kiskereskedelmi gyakorlatba is. (Értem, ha a nagyoknak lehet, nekik miért nem?)
Csak az a baj, hogy a kiskereskedelem a törzsvásárlóiból kellene, hogy megéljen, vagy az nem számít és holnaptól xxxxx-t árulunk biohumusz néven?
Lehet, hogy ma nem divat és nem elég liberális, de ahhoz, hogy ez ne legyen általános, ki kell jelenteni, hogy újra értelmezni és gyakorlattá kell tenni a tisztesség fogalmát.
Tisztelet a kevés kivételnek!
Helyes irány a kormány erőfeszítése a konzervatív értékek megőrzése, felelevenítése, újra tanulása, a régi-új emberi alaptézisekhez való visszatérés.
(egy KPE tag észrevételei)
