Továbbra is egy „pipával” lehet a területalapú kérelmek benyújtásakor 30-50%-os agrárkár-biztosítási díj visszatérítést kapni

Fotó: Shutterstock

Változatlan formában megy tovább a díjtámogatott növénybiztosítások rendszere 2018-ban is, melyben továbbra is 4 milliárd forint állami támogatás áll az arra jogosult gazdák rendelkezésére.

A jogosultság megszerzése nem állít túl nagy adminisztrációs kihívást az igénylők elé, ugyanis változatlanul az Egységes Kérelemben gyakorlatilag egy „pipa” betételével kell igényelni a visszatérítést. Természetesen a megfelelő díjtámogatott elengedhetetlen. Kisebb változások azonban fellelhetőek a feltételekben, mint például a tavaszi fagy és aszály fogalma. Az új szabályok szerint már nemcsak a virág, termés és terméskezdemény károsodása minősül tavaszi fagynak, így értelmezhetőbbé vált olyan szántóföldi növényeknél is, mint a repce. Az aszály kritériuma is bővült a korábbi szabályok változatlanul hagyása mellett, mely szerint aszálynak minősül a továbbiakban a 30 egymást követő napon belül hullott legfeljebb 25 mm csapadék is, feltéve, ha volt 15 olyan nap az időszakon belül, amikor az átlaghőmérséklet meghaladta a 31 Celsius fokot. Ez például egy kukoricaállományban egyet jelenthet a megsüléssel. Az önrészeket mindenki ellenőrizze még a biztosítás megkötése előtt. (Forrás: Surmann Árpád, agrisk.hu/magro.hu)