Továbbra is bíznak bennünk

Fotó: Tóth Áron

Időközi választás: Paláncz György a békéscsabai közgyűlés új tagja

Fotó: behir.hu

17 órakor már jól látszódott, hogy alacsony lesz a részvételi arány az időközi választáson. Békéscsabán a 8. egyéni választókerületben végül a választópolgárok mindössze 16%-a kívánt élni szavazati jogával.

A szavazatleadás az egész nap folyamán eseménytelenül zajlott a szavazókörökben – mondta el Békéscsaba Megyei Jogú Város jegyzője, dr. Bacsa Vendel.

A megyeszékhely jegyzője elmondta, hogy az április választásoknak köszönhetően több időközi választás is zajlott az ország különböző településein, ahol hasonló részvételi arányokkal zárultak le az időközi önkormányzati választások. Dr. Bacsa Vendel úgy véli, hogy ennek a nyári időszak, a jó idő és a érdeklődés hiánya is lehet az oka.

Valamivel 20 óra előtt megszületett az eredmény is, mely szerint 371-319 arányú szavazattal Paláncz György (Fidesz-KDNP) nyerte el a szavazókör bizalmát.

A Fidesz-KDNP színeiben indított képviselő megkeresésünkre elmondta, hogy nagyon örül annak, hogy el tudta nyerni a körzetben élők bizalmát. Paláncz György a jövőbeni tervek közül kiemelte, hogy a választókerületben a jelenleg is zajló infrastrukturális fejlesztéseit minél hamarabb át tudják adni. A képviselő továbbá arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban több kisebb-nagyobb problémával találkozott a kerületben, amire szeretne mihamarabb megoldást találni.

A választókerület másik indulóját, Körömi Jánost egyenlőre nem sikerült utolérnünk.

(behir.hu)

Paláncz György, a FIDESZ-KDNP jelöltje, a Herczeg Tamás országgyűlési képviselővé választása miatt megüresedett önkormányzati képviselői választókerületben megtartott időközi választáson magabiztos győzelmet aratott.

Az Együtt-től a Jobbik-ig terjedő átfogó, ellenzéki összefogással támogatott jelölttel szemben. A teljes ellenzéki összefogás Békéscsabán sem vezetett eredményre.

Gratulálok Paláncz Gyurinak, sok sikert és eredményes képviselői munkát kívánok, legyen méltó utóda Herczeg Tamásnak!

(Forrás: Hanó Miklós facebook oldala)