Tovább emelkedik a fogyatékos embereket segítők támogatása

Fotó: MTI, Komka Péter

Jövőre újabb 10 százalékkal emelkedik a fogyatékos embereket segítő tizenhárom nagy országos szervezet támogatása – jelentette be a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Nyitrai Zsolt közölte, hogy több mint 600 ezer magyar él valamilyen fogyatékossággal. Megemlítette a mozgáskorlátozottakat, a vakokat és gyengénlátókat, az értelmi fogyatékos embereket, a siketeket és nagyothallókat, valamint az autistákat. Őket tizenhárom nagy országos fogyatékosügyi szervezet segíti, és köztük van olyan, amely több mint száz éve képviseli az érdekeiket.

A miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy az Országgyűlés elfogadta az érintett szervezetek megnövelt támogatására vonatkozó költségvetési javaslatot, így 2010-hez képest 2019-ben a duplájára emelkedik a nekik juttatott állami összeg. Ez rendkívül komoly előrelépés – értékelt Nyitrai Zsolt.

Azt mondta, hogy a Fidesz és a kormány mindig is a párbeszédre alapozta a munkáját. Rendkívül fontosnak tartják a „hallgassuk meg egymást” elv érvényesítését – tette hozzá. Nincs ez másként a fogyatékossággal élő emberek esetében sem. Itt lényeges a „semmit rólunk nélkülünk” elv képviselete: mindig be kell őket vonni a rájuk vonatkozó döntések meghozatalába, valamint előtte egyfajta konzultációba – nyomatékosította.

Úgy fogalmazott, hogy a Fidesz „hiteles ezen a területen”, hiszen a KDNP-vel alkotott frakciójának mind az Európai Parlamentben (EP), mind a magyar Országgyűlésben van fogyatékossággal élő képviselője: előbbiben a siket Kósa Ádám, míg utóbbiban a kerekes székes Hirt Ferenc, valamint a szintén siket Tapolczai Gergely. Kósa Ádám elsőként nyilvánult meg jelnyelven az EP történetében – jegyezte meg a miniszterelnöki megbízott.

Nyitrai Zsolt a kabinet nevében megköszönte a fogyatékosügyi szervezetekben dolgozó szakemberek áldozatos és felelősségteljes munkáját.

Mint a kiadott sajtóanyagban olvasható volt, a kormány összesen 1,16 milliárd forintot biztosít az Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége, a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége, a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége, a Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége, az Autisták Országos Szövetsége, a Siketvakok Országos Egyesülete, az Értelmi Sérülteket Szolgáló Társadalmi Szervezetek és Alapítványok Országos Szövetsége, a Dévény Anna Alapítvány, a KézenFogva Alapítvány, a Pszichiátriai Érdekvédelmi Fórum, az Afázia Egyesület, valamint a Démoszthenész Beszédhibások és Segítőik Országos Érdekvédelmi Egyesülete számára.

(MTI, hirado.hu)