Tóth József értesítése alapján: Új sebészeti központot kapott Kecskemét

Forrás hirtv.hu

Csattanós választ adott Kecskemét fideszes országgyűlési képviselője Dobrev Klárának. Gyurcsány Ferenc felesége minap az egészségügy szétverésével vádolta a kormányt, az új beruházásokat pedig puccparádénak nevezte. Salacz László Kecskemét új sebészeti központjának átadóján azt mondta: aki belép a kórházba, láthatja, hogy milyen minőségben és szakmai gárdával dolgoznak.

Minap az egészségügy tönkretételével vádolta a kormányt Dobrev Klára. Gyurcsány Ferenc felesége a felújított létesítményeket pedig puccparádénak nevezte.

– Hát, ez egyáltalán nem az. Aki ide belép, az látja, hogy milyen minőségben és milyen szakmai gárdával dolgozik a magyar kórház – reagált a DK árnyékminiszterének kijelentésére Kecskemét fideszes országgyűlési képviselője, Salacz László.

Az ország tizenhét településén tizenegymilliárd forintból zajlik az egynapos sebészeti ellátás fejlesztése. Az alföldi városban szerdán adták át azt a kétezer-kilencszáz négyzetméteres részleget, ahol három műtő és harminchat ágy szolgálja a térségben élő több mint százezer ember gyógyulását.

A kétmilliárd-hétszázmillió forintból felépített egynapos sebészeti részlegen jellemzően szemészeti, kisebb ortopédiai és urológiai beavatkozásokat végeznek. A beteg hamarabb visszakerül családjához, ezzel csökken a kórházban tartózkodás költsége, de a kórházi fertőzés kialakulásának esélye is.

Forrás: hírtv.hu

https://hirtv.hu/ahirtvhirei/uj-sebeszeti-kozpontot-kapott-kecskemet-2567510?utm_source=feed&utm_medium=rss