Többen meghaltak a keddi albániai földrengésben

Forrás MTI, AP, Hektor Pustina

Legalább 21-re nőtt a kedd hajnali albániai földrengés halottainak a száma, és több mint hatszázan vannak a sérültek, sokuk állapota súlyos, többeket pedig még a romok alatt sejtenek – közölte Tiranában az albán védelmi minisztérium. Több ország, köztük Koszovó, Görögország, Észak-Macedónia, Románia és Törökország is bejelentette, hogy mentőalakulatokat, tűzoltókat és orvosokat küld a katasztrófa térségébe. Az Európai Unió szintén segítséget ajánlott fel Tiranának saját katasztrófaelhárítási rendszerén keresztül.

A tiranai magyar nagykövetség közleményben jelezte: nem tudnak magyar áldozatokról, a fejleményeket folyamatosan figyelemmel kísérik. Áder János államfő Magyarország és a saját nevében levélben fejezte ki résztét az albániai földrengésben hozzátartozójukat elvesztőknek, valamint együttérzését a sérülteknek. „A gyász e nehéz óráiban őszintén remélem, hogy mielőbb megkezdődhetnek a helyreállítási munkálatok, és az érintett területek lakóinak élete minél előbb visszatérhet a normális kerékvágásba” – írta az államfő Ilir Meta albán elnöknek küldött részvéttáviratában.

MTI