Több mint 70 százalékkal nőttek a nettó bérek 2010 óta

Fotó: magro.hu

Kimagasló mértékben, több mint 70 százalékkal emelkedtek a nettó bérek 2010 és 2018 között a családi adókedvezményt is figyelembe véve Magyarországon. 2017 után tavaly is átlagosan több mint egyhavi fizetéssel többet vihetett haza minden munkavállaló, ami a magyar családok anyagi helyzetét nagyban javítja.

A bruttó és nettó bérek tavaly egyaránt 11 százalék felett, a reálbérek pedig 8,3 százalékkal emelkedtek, ezzel hat éve töretlenül nőnek a reálkeresetek hazánkban. A legkisebb bérek 2010-hez képest több mint a duplájára nőttek, a minimálbérekkel együtt a magasabb kategóriába tartozó bérek is folyamatosan növekednek. Nemzetgazdasági szinten 2018-ra a nettó keresetek reálértéke – a családi kedvezmények figyelembevételével – átlagosan 47,5 százalékkal nőtt 2010-hez képest. A többgyermekes munkavállalók keresetének reálértéke az átlagosnál még nagyobb mértékben emelkedett, így a kétgyermekeseké közel 59%-kal, a háromgyermekeseké pedig mintegy 76,5%-kal nőtt 2010 és 2018 között. A kormány kezdeményezésére megkötött hatéves bérmegállapodásnak, a versenyszféra növekvő munkaerő keresletének és a közszféra béremeléseinek köszönhetően csak az elmúlt két évben – nemzetgazdasági szinten – több mint 25 százalékkal nőttek a bruttó és a nettó bérek egyaránt. A versenyszférában 2018-ban a keresetek átlagosan közel 11 százalékkal nőttek az előző évhez képest, ezen belül a fizikai dolgozók körében magasabb, 12,6 százalékos növekedés következett be, vagyis a piaci szférában is folytatódik a bérek kiemelkedő emelkedésének kedvező tendenciája. A hatéves bérmegállapodás várakozásaink szerint tovább ösztönözheti a munkavállalási hajlandóságot és hatékonyan segítheti a magyar munkaerő megtartását is. A béremelkedés pedig a következő években is tovább folytatódhat, ami a belső fogyasztás növekedésén keresztül a magyar gazdaság növekedését is segítheti. (Forrás: Pénzügyminisztérium)