
Az országok maguk tervezhetik meg, milyen célokra, mekkora támogatást nyújtanak az agrárium szereplőinek a 2023-ban kezdődő Európai Uniós ciklusban. Magyarország a Nemzeti Stratégiai Tervet várhatóan 2022. novemberében nyújtja be az Európai Bizottságnak. A hangsúly a fenntarthatóságon lesz, de a tagállamok dönthetik el, hogyan valósítják meg a közös célokat. A Termőföldtől az asztalig című program várhatóan nem kerül be az új Közös Agrárpolitika programjába.
Az új Közös Agrárpolitika (KAP) programját várhatóan 2022 nyarán fogadják majd el, életbe lépni pedig bizonyosan 2023-ban fog. Azt már most tudni lehet, hogy az eddigieknél nagyobb önállóságot kapnak a tagállamok. Az új ciklusra vonatkozó Nemzeti Stratégiai Terveket (NST) az Európai Bizottsághoz (EB) kell majd benyújtani.
Támogatások nélkül nehezen menne a magyar gazdáknak
„Magyarországon az agráriumban kiemelt jelentősége van az EU-s forrásoknak, a hozzáadott érték szinte felét a támogatások teszik ki. Bár a tagállamok erős ellenállása miatt a Termőföldtől az asztalig című program várhatóan nem kerül be az új KAP-ba a mostani formájában, a fenntarthatósági szempontok jóval nagyobb szerepet fognak kapni” – mondta Tresó István, a K&H Csoport agrár üzletágának vezetője.
Fontos változás, hogy az összes támogatás elnyeréséhez szükség lesz bizonyos fenntarthatóságot célzó, rendszeresen mérhető intézkedésre a gazdák részéről. Magyarország valószínűleg november végén fogja benyújtani az Európai Bizottságnak a tervet, amely az itthoni célokat és azok megvalósításának módját ismerteti.
Forrás: magro.hu