Tízmilliárd forintos támogatásban részesül Zalaegerszeg

A kép forrása: napelemek-napkollektorok.hu

Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban hétfőn bejelentették, hogy hat megyei jogú város – köztük Zalaegerszeg – konzorciuma összesen 60 milliárd forintos energetikai fejlesztésre kap lehetőséget uniós pályázat révén. Dr. Palkovics László miniszter megállapodást írt alá a városvezetőkkel a projektről.

A pályázati sikerről Budapesten, az Innovációs és Technológiai Minisztériumban tartott tegnap sajtótájékoztatót dr. Palkovics László miniszter, valamint Kaposvár, Dunaújváros, Tatabánya, Szombathely, Veszprém és Zalaegerszeg egy-egy vezetője. Az előzmények 2016 októberére nyúlnak vissza, amikor az említett városok konzorciumi megállapodást kötöttek részvételükre az ELENA programban. A konzorcium vezetője Kaposvár lett, és az Európai Bizottság 2018. október 5-én befogadta a „Kapos Grid intelligens városi energia” projekt pályázatot. A támogatási szerződést 2018. december 27-én írták alá.

A projekt keretében a hat városban az energiaköltségek csökkentése érdekében közös erővel, 60 milliárd forint összegű beruházásokat hajtanak végre: napelemeket telepítenek, komplex épület­energetikai felújításokat valósítanak meg önkormányzati középületeken. Ezenkívül okoshálózati mérőműszerek telepítése, központosított rendszerirányítás és hálózatvezérlés kiépítése szerepel a programban. – Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg polgármestere érdeklődésünkre elmondta: a városban mintegy 10 milliárd forint értékű fejlesztés várható a konzorciumi pályázat révén. Felépül egy 3 hektáros naperőmű, és 15 önkormányzati épület energetikai felújítása valósulhat meg. Így megújulhatnak azok a bölcsődék, óvodák és intézmények, amelyek az elmúlt években kimaradtak a beruházásokból. További 20 önkormányzati épületre az energiahatékonyság érdekében napelemek kerülnek. A projekt 2024-ig tart, az első három évben elsősorban az előkészítés, a tervezés zajlik, és a hálózati rendszerek, a városok nap-erőművek épülnek fel. 2022 és 2024 között kerül sor az intézmények energetikai felújítására. (Forrás: zaol.hu)

Dobri Lajos, a Kisgazda Polgári Egyesület Zala Megyei Szervezetének az elnöke: a Polgári Kisgazdák nagy örömmel olvasták ezt a hír. – A negyedik Orbán-kormány teljes erővel fejleszti a vidéket. A zömében apró falvakból álló Zala megyének kiemelt érdeke a jól megközelíthető és a vidéki emberek életét segítő, magas-színvonalú megyei központ kialakítása. (KPE)