Tisztelet a vasadi ősök, a helyi gazdálkodók és a vasadi lovassport iránt!

Erdős Norbert, Kisgazda Polgári Egyesület elnöke ünnepi beszéde az I. Vasadi Vágtán; Fotó: KPE

Marton József, Pest vármegye VIII. választókerületi KPE elnökünk, Vasad polgármestere szíves meghívására, a Kisgazda Polgári Egyesület nevében örömmel mondtam ünnepi beszédet az I. Vasadi Vágtán.

Videó: KPE

A Vasadi Vágta nem pusztán egy sportesemény, nem pusztán a Nemzeti Vágta egyik, előfutama, hanem a magyar hagyományok, a lovaskultúra és a helyi közösség összetartó erejének ünnepe. A Vasadi Vágta a település életében kiemelkedő jelentőségű esemény, hiszen egyszerre ad lehetőséget a helyi közösségnek a találkozásra, a közös ünneplésre, valamint arra, hogy Vasad neve országos ismertségre tegyen szert.

A település lakossága példás közösséget alkot, amely összefogással, kitartással és szorgalommal éri el sikereit. A település rendezvényei, köztük a Vasadi Vágta, ám említhetném a Böllérfesztivált is, nemcsak helyi, hanem regionális és országos szinten is példát mutatnak.

Fotó: KPE

Beszédemben köszönetet mondtam Marton József polgármesternek, aki a település fejlődéséért, a közösségi élet szervezéséért és a rendezvények sikeréért sokat tett és tesz. Marton József a Kisgazda Polgári Egyesület aktív tagja, és munkájával bizonyította elkötelezettségét nemcsak Vasad, hanem a magyar vidéki közösségek felemelkedése mellett is.

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt lehettem a rendezvényen. Hajrá Vasad!

Bort, Búzát, Békességet!

Erdős Norbert, elnök

Fotó: KPE