Tisztelet a kiváló mesterségbeli tudást szerzett pápai cukrászoknak

A kép forrása: etterem.hu

1952-ben az állami kényszerítő erő létrehozta a Pápai Vendéglátó Vállalatot, benne a központi cukrászműhelyt. A szakmaszeretet és az élni akarás összekovácsolta az addig egymás konkurenciájaként dolgozó pápai cukrászmestereket, s így 1956 után tovább erősödhetett a pápai cukrászat, több helyütt tanulókat is elkezdtek alkalmazni.

A különböző helyeken foglalkoztatott diákok elméleti oktatását a közgazdasági technikum vállalta. A tizenhat éves, a gyakorlati ismereteket a központi cukrászműhelynél elsajátító Recse Sándor a Pápai Vendéglátó Vállalatnál olyan közösségbe került, ahol – az elmúlt évtizedek meghatározó helyi cukrászaival: Fodor Istvánnal, Polgár Györggyel, Varga Istvánnal, Visváder Bélával – igazi mesteremberektől tanulhatta a szakmát, s az emberi tartást. Generációja alatt továbbfejlődött a pápai cukrászat. Az 1960-as évektől új fagylaltkonyha épült Pápán, a Fő utcai Központi Szálloda alagsorában, ahol naponta 4-500 kilogramm fagyit főztek, amit futárok vittek triciklivel az üzletekbe, valamint mozgóárusok a meccsekre. Az egykori Sport (Kossuth) Étteremben évente két cukrászati kiállítást és vásárt rendezett a Pápai Vendéglátó Vállalat. Az óriási érdeklődés övezte kiállítások, melyre a tanulónak és a mesternek is kötelező volt dísztárgyat készíteni, a versenyszellem alakítását, a kollégák szorosabb kapcsolatát eredményezték. 1965-ben Pápa részt vett a versengő városok televíziós-vetélkedőjén, vetélytársa Nagykanizsa volt. Az öt helyi fiatal cukrász közül Recse Sándor képviselhette a várost, mert az ő díszmunkája kapta a legtöbb szavazatot az egy hónappal korábban, a hajdani piactéri Jókai Mozgó telt házas színházi bemutatón tartott házi megmérettetésen. Karamell-kálával díszített ovális csokoládétortája végül felülmúlta a nagykanizsait is. Sokat látogatott, hangulatos helyek lettek a pápai cukrászdák, kedvező hatást gyakorolva az iskolavárosra. A rendszerváltozást követően aztán Pápán is sorra nyíltak a magán-cukrászdák, köztük Recse Sándoré. A Grillázsban, ahol a reformtáplálkozáshoz is igazodva a fagylaltok és sütemények széles skálája megtalálható, jelenleg két mestercukrász és egy szakmunkás dolgozik itt, és egy tanulót is foglalkoztatnak. (Forrás: papa-ma.hu)

Papp Tamás, a Veszprém Megyei közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke, a Polgári Kisgazdák Pápai Szervezetének az elnöke, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke. – A kép forrása: vpmegye.hu

Papp Tamás, a Veszprém Megyei közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke, a Polgári Kisgazdák Pápai Szervezetének az elnöke, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság elnöke: a Polgári Kisgazdák is nagy örömmel emlékeznek Pápa városának kiváló cukrász-hagyományaira és az itt dolgozó cukrászok eddig elért eredményeire. A cukrászat fejlődését, a kiváló szakembereknek köszönhetően, Pápán, az 1952-ben történt erőszakos államosítás sem tudta megtörni. – Köszönet érte. – Minden kedves Pápára érkező vendég és a helyi lakosság számára is csak ajánlani lehet a Pápa-környéki dió- és csonthéjas-ültetvények zamatos gyümölcsein alapuló ízletes cukrász-termékek kóstolását Pápán. (KPE)