Természetvédelem Magyarországon

A Tihanyi-félsziget része a Balaton-felvidéki Nemzeti parknak. - A kép forrása: echoresidence.hu

A természetvédelem szerte a világon, így Magyarországon is hosszú múltra tekinthet vissza. A világ első nemzeti parkját az észak-amerikai Yellowstone Nemzeti Parkot 1872-ben hozták létre. Magyarországon az elsőt a Hortobágy Nemzeti Parkot csak jóval később, – 100 év múlva – 1972-ben alakították meg.

Erdei séta a Bakonyban, a Gaja-patak völgyében. – A kép forrása: veszpremkukac.hu:

Ez azonban nem jelentette azt, hogy a természetvédelem nem gondolt már korábban is egyes, arra érdemes területek természetvédelmi oltalom alá helyezésére. Az első védetté nyilvánítás 59 évvel ezelőtt, 1939-ben történt, természetvédelmi terület lett a debreceni Nagyerdő néhány részlete. Sokkal korábbra nyúlik vissza a hazai természetvédelemmel kapcsolatba hozható jogszabályalkotás. Az első természetvédelmi jogszabálynak is tekinthető törvény a 119 évvel ezelőtt 1879-ben megjelent erdőtörvény volt, amely már tartalmazott természetvédelemre vonatkozó előírásokat. Az első védetté nyilvánítás óta eltelt több mint fél évszázad alatt a természetvédelem területén jelentős előre lépések történtek. 1939-ben a jelenlegi országhatárokon belül 273 hektár került természetvédelmi oltalom alá. 1997 év végére ez a szám 803 877 hektárra (melyből helyi jelentőségű védett természeti terület 35 800 ha) növekedett, ami Magyarország területének 8,64%-át teszi ki. Ebből 107 166 hektár fokozottan védett terület. Az országos jelentőségű védett természeti területek nagyobbik része, 422 844 hektár a kilenc nemzeti park területe. A tájvédelmi körzetek száma 35, 319830 hektárnyi területtel. A természetvédelmi területek száma 138, 25 402 hektáron. A helyi jelentőségű védett területek száma 1067, kiterjedése 35 800 hektár. A terület nélkül védett természeti értékek közül jelenleg 515 növényfaj védett, ezek közül 52 fokozottan védett.

A fokozottan védett európai vadmacska a Bakonyban. – A kép forrása: termeszetbolond.hu

A védett 855 állatfaj – pl. a védett emlősök száma 59, a madárfajoké 348, a halaké 25 – közül 84 fokozottan védett. Külön kell megemlíteni a barlangokat, amelyek mindegyike védett, függetlenül attól, hogy ismertek-e vagy sem. Az ismert barlangok száma Magyarországon mintegy háromezer, melyek közül 124 fokozottan védett. Huszonhét olyan barlang van, amelynek a hossza meghaladja az ezer métert. Legismertebb az Aggteleki-karszt és Baradla barlangrendszer, amely a szomszédos Szlovák karszttal és barlangrendszerrel együtt Világörökség listára került.

A Pannonhalmi Fő-Apátság. – A kép forrása: idegenvezetes.hu

E listán található még Hollókő, a Pannonhalmi apátság, és a budai Dunapart panorámája. A természet megőrzésének, védelmének és fenntartásának, az ehhez szükséges szakszerű beavatkozásoknak a jogi alapját a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény adja. Az európai viszonylatban is kiemelkedő szakmai színvonalú törvény – a korábbi törvényerejű rendelethez képest jelentősen megváltozott tartalommal – a nemzetközi példákat figyelembe vevő, de a sajátos hazai körülményekhez igazodó, korszerű természetvédelmi szemléletet tükröz. (Forrás: Arcanum Digitális Tudománytár)