Termelői autóspiac nyílik az M3-as mentén

Fotó: kecskemetpiac.hu

Május 23-tól minden szombaton.

Kürtőskalács, zakuszka, sajt, zöldség, házikolbász is lesz a termelői autóspiacon, ami május 23-án nyílik Bag határában, az M3-as autópálya lehajtójánál. Konrád Istvánné, a Magyar Piac Szövetkezet elnöke az M1 pénteki műsorában elmondta, a koronavírus-járvány miatt bevezetett veszélyhelyzet adta az ötletet, hogy a termelők az autójukból árulják a termékeiket. Hozzátette, hogy az ország minden részéből érkező árusok és a vásárlók a távolságtartási szabályokat betartva, tehát biztonságos körülmények között lehetnek a piacon.

Elmondta azt is, eddig 35 termelő jelezte, hogy csatlakozna a kezdeményezéshez; a kenyértől a tej-, hús- és haltermékeken át a zöldségig minden lesz a piacon, s ezeket meg is lehet kóstolni.

Az autóspiacot egyelőre egy helyszínen indították el, de bárhol ki lehet alakítani azt.

 

Forrás: MTI, szabolcsihir.hu