Termékfázisba lépett az új magyar fűtési rendszer

Fotó Univestité de Sherbrooke

A kifejezetten környezetbarát megoldás bármilyen szokásos módon szabályozható, méri a páratartalmat és a hőmérsékletet, így saját okosotthon-szoftvere is alkalmas a szellőzés, a klíma, vagy az árnyékolástechnika távoli vagy automatikus vezérlésére.

Termékfázisba lépett és már rendelhető a magyar gyártónál az utóbbi évek egyik globálisan is páratlan épületgépészeti fejlesztése, amely hazai innováción alapszik: az EGW Technologies által gyártott fűtőüveg az ablakfelületeket használja hőleadóként – közölte az EGW Investment Kft.

Az EGW megoldásának lényege, hogy a hőleadó felület maga az üveg, így a fűteni kívánt épületben nincs szükség más fűtési célú gépészeti berendezésre, vagy a szokásos hőleadó felületekre – radiátorok, becsövezett padló- és falfűtés, fűtőpanelek – ismertette a gyártó cég vezetője. Szentesi László hozzátette: hálózati áramon kívül, kizárólagos fűtési megoldásként használva az EGW-nél mindössze a fűtendő alapterület 20-30 százalékát kitevő üvegfelületre van szükség, ami egy újabb épületben szinte mindig adott. Az infrasugárzóként is működő rendszer hatásfoka összevethető a legkorszerűbb fűtési technológiákkal, amit a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának 2022-es, tudományos igényű laborvizsgálata is igazol.

Szentesi László rámutatott, hogy ez a fűtőfelület semmiben nem változtatja meg a nyílászárók működését, tehát továbbra is nyitható marad, kerülhet rá redőny, az üveg nem tükröz, az átlátszóságát sem befolyásolja. Az EnerGoWindow egy veszprémi gyárban készül. A termék kifejlesztése és a gyártás elindítása mintegy 100 millió forintba került. Az EGW Investment Kft.-t tavaly december 27-én alapította mikrovállalkozásként Szentesi László.  A cég idei évre tervezett árbevétele 400-500 millió forint – mondta.

Forrás: Magyar Hírlap, MTI

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20230719-termekfazisba-lepett-az-uj-magyar-futesi-rendszer