Te ismered hazánk minden őshonos haszonállatát?

Fotó terport.hu

Az őshonos állataink többsége nemzeti parkokban él, mely nagyon fontos a génmegőrzés céljából.

A világon rengeteg állat él. Azonban minden országnak megvannak a saját, úgynevezett őshonos háziállatai. Azokat az állatokat nevezzük őshonosnak, amelyeket az adott ország évszázadok óta, szinte változatlan formában tenyészt, így azok képesek voltak megőrizni ősi tulajdonságaikat.

Az állatvédelem egyik fontos feladata a Kárpát-medencében őshonos, tájjellegű háziállatok fajtabélyegeinek, genetikai tisztaságának megóvása, továbbá az állományok fenntartása. Sajnos nagyon sok őshonos állat tűnt el majdnem teljesen az 1950-es évektől kezdődően, így a kihalás szélére sodródott a házi bivaly, a rideg tartású magyar szürke marha és a hucul ló is. Azonban tekintettel az utóbbi évek állatvédelmi programjainak eredményeire, őshonos háziállataink legnagyobb része nemzeti parkokban maradt fenn, génmegőrzés céljából.

Szerencsére egyéni kezdeményezések is vannak az őshonos fajták tartására vonatkozóan. Ezek azért is kedvezőek, hiszen a legtöbb őshonos állatunk jól tűri a ridegtartást, és a belőlük készült termékek is nagyon kedvezőek az egészséges táplálkozás tekintetében, így tartásuk nagyon is kifizetődő. Ismerjünk meg néhányat közülük.

Őshonos állataink

  • A magyar szürke marha csodálatos megjelenésével a mai napig pusztáink ékessége. Az 1870-es évekig az ország marhaállományának majdnem 100%-át képezte ez, az Alföldön a honfoglalás óta tenyésztett szarvasmarha. Sokáig Közép-Európa legkeresettebb hízómarhája volt, hiszen szinte bármilyen tartási körülményhez könnyen alkalmazkodott, és kiváló igavonó állat is volt. Húsa finom rostú és igen ízletes, így a modern kor táplálkozási szokásainak is nagymértékben megfelel. Régen megszokott volt az egész évben szabadon tartott gulyák látványa. Azonban a legeltetési viszonyok megváltozása és a termelékenyebb fajták előretörése miatt a szürke marha tenyésztése erősen visszaesett. Manapság szerencsére sikerült megmenteni a fajtát a végleges kipusztulástól, és az ország több nemzeti parkjában is megcsodálhatjuk ezeket a fantasztikus állatokat, amelyekből jelenleg körülbelül 3000 él hazánkban.
  • A magyar tarka marhát a 19. században tenyésztették ki a magyar szürke marhából. A tenyésztés a szimentáli marha fajtájával történő keresztezéssel jött létre. A megszületett fajta egyesítette a kultúrfajták termelőképességét a parlagi fajták nagy ellenálló képességével. Kettős hasznosítású fajta, így hús- és tejtermelésre is kitűnő. Nagyon jó alkalmazkodó képessége van.
  • A bivaly eredeti hazája India, hazánkban csupán pár száz maradt belőle. Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé, ám napjainkban már nem ezért, hanem elsősorban természetvédelmi és idegenforgalmi megfontolásból tartják. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kápolnapusztán található bivaly-rezervátumában egész évben megtekinthetők.
  • A racka juh fekete és fehér változatban is előfordul. A juh délnyugat-Ázsia felől került Európába. A rackának megkülönböztetjük hegyvidéki és alföldi változatát. Az alföldi racka jellegzetessége a “V” alakban felálló, pödrött szarv, amely valószínűleg mutáció következménye.  A fehér változat gyapjúja, pofája, lábvégei sárgás-fehér színűek, a szarvaik és a körmök viaszsárgák, míg a fekete változat gyapja és rövid szőrei egyaránt feketék. A rackajuhok csoportjába tartozik az Erdélyben kialakult gyimesi racka. Ezek az állatok majdnem teljesen fehérek, kivéve a fejen és a szem körül, valamint a lábvégeken előforduló sötétbarna vagy fekete színű foltokat. A leginkább a racka juh a hortobágyi pusztán és Bugac környékén maradt fenn. Több hasznosításúak, de leginkább tejükért tartják őket. A legjelentősebb racka állomány a Fertő-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamint Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén található.
  • A cigája juh igen gazdaságos, ellenálló fajta, nagyon nagy tejhozammal. Hármas hasznosítású fajta, melynek több színváltozata létezik. A hazai őshonos fajta feje és lába fekete, bundája fehér színű. A hazai legnagyobb törzsállomány a Körös-Maros Nemzeti Parkban található.
  • A cikta juh német betelepülőkkel került hazánkba. Elsősorban Tolnában és Baranyában tenyésztették.
    Az anyák szarvatlanok, a kosoknak könnyű, csigás szarva van. A cikta juhok hófehérek, és gyapjuk és húsuk miatt tartják őket.
  • A parlagi kecske a honfoglaló elődeink által, a vándorlásuk során magukkal hozott és az itt élő népek kecskéinek keresztezéséből született. Nevét onnan kapta, hogy hosszú fedőszőreit nem köti össze fátyol és kötőszál, így a hosszú szőrszálak tincseket képeznek. A szélsőséges viszonyokhoz kitűnően alkalmazkodik. A legkedveltebb a fehér magyar tejelő kecske, amelyik nagyon jelentős mennyiségű tejet termel. A teje tápláló, akár a kisgyermekek számára is.
  • A mangalica sertés a szerb sumidai és a hazai parlagi fajták keresztezéséből jött létre. A két világháború között sertésállományunk nagy része mangalicákból állt. Azonban a háború után megváltoztak a fogyasztói igények, így számuk erőteljes csökkenésnek indult. A mangalicát szőke, vörös, fecskehasú és ordas-vadas színváltozatban tenyésztik. Nagyon jól hasznosító, igénytelen zsírsertés. Manapság az egészséges táplálkozás jegyében nagyon felkapott lett a belőle készült zsír és hús, és mangalicából készítik a híres serrano sonkát is. A Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Kht. tart nagyobb állományt belőle.
  • A lovak közül őshonos nálunk a Shagya arab, amelyik a bábolnai ménesben kitenyésztett lófajta.
  • Szintén őshonos fajtánk a mezőhegyesi Furioso-North Star, melyet a mezőhegyesi állami ménesben két angol telivér mén alapított, Furioso sen (1836) és North Star sen (1844). Elsősorban hátaslovak, de kocsiban is kitűnően teljesítenek, sőt, mezőgazdasági munkákra is alkalmasak. Leginkább Csongrád megyében tenyésztik őket. Legnagyobb számban a Mezőhegyesen található Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. foglalkozik tenyésztésükkel.
  • A kisbéri félvér kifejezetten sportcélra alkalmas ló.
  • A gidrán Mezőhegyesen alakult ki. A fajtára jellemző a „sárga” szín.Magyarországon kívül Bulgáriában és Romániában tenyésztik.
  • A lipicai ló az Oszrák-Magyar Monarchia szülötte. Ez a csodálatos, barokkos külsejű ló alkalmas lovaglásra, fogathajtásra, és a híres, bécsi Spanyol lovasiskolában is megcsodálhatjuk őket, és kimagasló teljesítményüket. Először Mezőhegyesre, majd Bábolnára menekítették a ménest a háborúk alatt, míg végül otthonra lelt Szilvásváradon, ahol most is folyik a tenyésztése.
  • A nóniuszt leginkább fogatlóként ismerjük. Mezőhegyesen van a legnagyobb tenyészete, és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság területén.
  • A hucult a “Kárpátok pónijaként” ismerhetjük. Az arab fajtával nemesített ló málhás-, hátas- és igáslóként is megállja a helyét. Hazánkban csak az Aggteleki Nemzeti Parkban van belőle kisebb állomány.
  • Ha ló nincs, a szamár is jó, tartja a mondás, de ha ló van, akkor is nagyon szeretni való a parlagi szamár. Igénytelen, málhás és igás célokra használt állat, mely igen kitartó, sőt, néha kissé csökönyös tud lenni.
  • A magyar tyúk kedvelt a mai háztáji gazdaságokban is. Középnagyságú, sárga, fehér és kendermagos színű változata van, de a színétől függetlenül kiválóan kotlik, jól neveli csibéit és húsa is elsőosztályú.
  • Az erdélyi kopasznyakút a törökök telepítették hazánkba. Ez a fajta nagyobb a magyar tyúknál, hús- és tojástermelésre egyaránt alkalmas.
  • A réz- és a bronzpulyka a spanyol hódítók segítségével jutott el Európába. Nagyon ellenálló fajta, és igen kedvelt a húsa miatt.
  • A magyar fodros lúd fehér, tarka és fodros változatban fordul elő. Az Alföldön a nagyobb testű, míg a Dunántúlon a kisebb testű ludak a honosak. Korábban tollazata miatt tenyésztették, manapság már a kiváló minőségű húsa és mája miatt tartják.
  • A magyar kacsa őse a tőkésréce volt. Nagyon igénytelen, viszont kitűnő húsminősége van.
  • A magyar óriásnyulat 2004-ben nemzeti kinccsé nyilvánították. A helyi nyulakat keresztezték a belga óriásnyulakkal, és ebből született meg a magyar óriásnyúl, melyet húsáért és prémjéért egyaránt tartanak.
  • A kuvasz az egyik legrégebbi magyar pásztorkutya fajta. Nagytestű, erős, izmos felépítésű, aki kitűnő házőrző is egyben. A pásztorok nyugodtan számíthattak rájuk, mert őket és a nyájat is képesek voltak megvédeni.
  • A komondor mellett szintén nem kell félnie a háziaknak, hiszen kitűnő házőrző. Ez az ősi, magyar pásztorkutya igazán szép, és hűséges.
  • A puli közepes testű pásztorkutya. Igen energikus és nem félti a hangszálait. Előfordul fehér, fekete, szürke és fakó színben. Kitűnő őrző és terelőkutya.
  • A pumi akár nagyobb állatok terelésére is kitűnően alkalmas házőrző.
  • A mudi a Tiszántúl pásztorok segítője volt. Neki van a legrövidebb szőrzete a pásztorkutyák közül.
  • A simaszőrű magyar vizsla középnagy, sárga, rövid szőrű vadászkutya.
  • A drótszőrű magyar vizsla a simaszőrűnél egy kicsit erősebb megjelenésű, a vizet nagyon kedvelő vadászkutya.
  • Az erdélyi kopó kitűnő szaglásával és könnyű taníthatóságával nagyszerűen használható hajtó és kereső kutyaként.
  • A magyar agár ősi magyar vadászkutya.
  • A galambok között is nagyon sok őshonos él hazánkban. Ilyen többek között a ceglédi rövidcsőrű szívhátú, vagy a kassai bukó.

Forrás: agroinform.hu, termeszetvedelem.hu