
Néhány napja szárnyra kelt az a hír, hogy egy tervezett törvénymódosítás kapcsán megszűnik a társasházi tulajdon.
Tény, hogy a társasházakról szóló törvény immár két évtizedes és annak módosítása időszerű lenne. Ez azonban a jogalkotó jelenlegi szándéka szerint sem teremthet olyan helyzetet, hogy bárkinek megszűnjék az eddigi tulajdona.
A félreértésre feltehetőleg az adott okot, hogy a 2021. évi XCII. törvény elképzelt változtatása szerint a társasházakat köteleznék arra, hogy jogi személlyé alakuljanak.
Ez átláthatóbbá tenné az ingatlanoknál a döntések meghozatalát és ezzel egyidejűleg a társasházak nyilvántartását is.
A módosítás tehát technikai jellegű, az egységes nyilvántartást, adatkezelést, a döntések átláthatóságát és a jogbiztonságot szolgálja majd.
Erőteljesen hangsúlyoznunk kell, hogy jelenleg csak a tervezet tervezeteként beszélhetünk erről a témáról, mert széleskörű társadalmi egyeztetés után hónapok vagy évek múlva várható a tényleges módosítás.
Azt azonban már most borítékolhatjuk, hogy ennek során senki nem veszíti majd el meglévő tulajdonát!
Dr Turi-Kovács Béla
KPE elnök
Dr. Bakos Zoltán Kékesi Márton
KPE szakértők