Takács Péter: A fő feladat a betöltetlen praxisok kezelése

Fotó: Shutterstock

Nemcsak a betöltetlen háziorvosi praxisok kérdését kell kezelnie a kormánynak, de azokat is, amelyek kevés beteget látnak el, és így aránytalanul magas finanszírozáshoz jutnak – mondta Takács Péter, a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára az országgyűlés népjóléti bizottsága előtt. Kiemelte, sokkal jobban szeretnék használni a jövőben a szakdolgozók kompetenciáit, így néhány, korábban kizárólag orvosok által végezhető feladatot szakdolgozók is elvégezhetnének. Az államtitkár szerint kezdeni kell valamit a betöltetlen praxisokon túl az irreálisan alacsony betegszámmal rendelkező praxisokkal is, 2028 végéig szeretnék ezeket kivezetni. Varga Zoltán, a bizottság DK-s elnöke szerint a kormánypárti véleményekkel ellentétben nincs jó helyzetben a magyar egészségügy, a társadalom nagy része szerinte tisztában van azzal, hogy betegnek lenni az egyik legkockázatosabb dolog. A DK-s politikus kezdeményezte, hogy az ülésen szót kaphasson Kincses Gyula, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) elnöke. Az ő felszólalásának lehetőségét a kormánypárti képviselők is megszavazták. Kincses Gyula felszólalásában elmondta: az államtitkár által megfogalmazott gondolatok nagy része elfogadható és vállalható. A MOK elképzelései sok területen egybecsengenek a kormányzati tervekkel, de úgy vélekedik, szélesebb társadalmi egyeztetésre volna szükség, hogy az emberek jobban megértsék, mi miért változik meg.

Forrás: hirado.hu