Tájékoztatjuk tagtársainkat

Fotó: Shutterstock

Változik a háziorvosi ellátás rendje

Az új koronavírus megbetegedések miatt elrendelt vészhelyzetben csökkenteni kell az orvos-betegtalálkozók számát és a távkonzultációt kell előtérbe helyezni.

A kialakult járványügyi helyzetre tekintettel a háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzése érdekében Prof. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere arra kéri az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65. év feletti orvosok és szakdolgozók semmilyen beteggel ne találkozzanak személyesen március 16-át követően.

A háziorvosi és gyermekorvosi ellátást biztosító egészségügyi szolgáltatók mérjék fel azt is, hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet, ezért a betegekkel személyesen ők se találkozhatnak.

A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók a távkonzultációkban működhetnek közre, azaz telefonon vagy elektronikus csatornákon felvehetik a betegek kórelőzményét, tanácsot adhatnak, vagy az e-recept rendelést végezhetnek.

Az országos tisztifőorvos a miniszter iránymutatásai alapján arra utasítja az összes alapellátó praxist, hogy törekedjenek az orvos-betegtalálkozó minimalizálására, és – a szakma szabályainak figyelembevétele mellett – a távkonzultációt helyezzék előtérbe. Ez nagy könnyebbséget jelent a betegeknek is, hiszen így lehetőség nyílik arra, hogy telefonon is elintézzék a gyógyszereik felíratását.

Járványügyi érdekből az egészségügyi személyzetnek gondoskodnia kell arról, hogy légúti fertőzési tünetekkel senki ne jelenjen meg a háziorvosi rendelőben, az ő ellátásukat távkonzultáció formájában kell megoldani. Akinél nehézlégzés jelentkezik, annak az Országos Mentőszolgálathoz kell fordulnia. Minden olyan pácienst, akinek a személyes vizsgálata nem tűnik feltétlen indokoltnak, ezentúl távkonzultációban lássanak el, ezzel is minimalizálva az orvos-betegtalálkozók számát.

(EMMI,kormany.hu)