Szükség van az atomenergiára, hogy elérjük a kibocsátáscsökkentési célokat

Forrás Hirado.hu

Áder János köztársasági elnök február elején Lengyelországba látogatott, ahol részt vett a V4-országok elnöki találkozóján. A lengyel, cseh, szlovák és magyar államfő a visegrádi együttműködés létrejöttének harmincadik évfordulója alkalmából az eddig eltelt három évtized eredményeit értékelte, illetve számba vették a jövő feladatait. Az államfők a V4-es régió energiabiztonságának fokozásáról és klímapolitikai törekvéseiről is tárgyaltak.

Az energiabiztonság fokozása és a klímapolitikai törekvések is napirendre kerültek a V4-es országok csúcstalálkozóján.

Uniós célkitűzés, hogy a szén energetikai felhasználását viszonylag rövid időn belül meg kell szüntetni. Egyetértettek abban is, hogy a kibocsátásokat csökkenteni kell. Ugyanakkor ahhoz, hogy akár a lakosság, akár a gazdaság energiaigényét ki lehessen szolgálni, és semmiféle fennakadás az energiaellátásban ne legyen, alap erőművekre van szükség – magyarázta Áder János köztársasági elnök az M1 Kék bolygó című műsorában.

A V4-országok államfői egyeztettek arról, hogy miként tervezik összeállítani energetikai palettájukat úgy, hogy eleget tegyenek az unió által meghatározott karbonsemlegességi céloknak.

„A kibocsátáscsökkentési célok megvalósításához szükség van az atomenergiára.

Mind a négy ország elkötelezett az atomenergia további használata mellett, és amellett, hogy szükség van a következő 20–25 évben a földgázra, és a földgázalpú erőművekre is az energiaellátás szempontjából.

Közösen egyetértettünk abban, hogy erőfeszítéseket teszünk annak érdekében, hogy ezeket az erőművi beruházásokat az Európai Unió a jövőben támogassa” – tette hozzá.

Andrzej Duda lengyel elnök a találkozót záró sajtókonferencián kijelentette: senkinek sincs kétsége afelől, hogy minél gyorsabb lépéseket kell tenni a környezet- és a klímavédelem érdekében. Viszont hangsúlyozta, hogy az igazságos energiaügyi átalakításnak a társadalom érdekeit, a munkahelyek védelmét is figyelembe kell vennie.

Ezek a szempontok Magyarország pandémia utáni gazdasági újraindításában is megjelennek, a miniszterelnök által nemrég bejelentett harmadik ütem terveiben:

A harmadik ütem a nagy fejlesztéseknek az időszaka lesz,

alapvetően zöldenergia, a körforgásos gazdaság fölépítése és a magyar gazdaság teljes digitalizálása az, amire majd törekedni fogunk. Mi minden olyan intézkedést támogatni fogunk, és minden olyan forrást, a kijelölt szempontok alapján felhasználunk majd, amelyek a zöldgazdaságot, a digitalizálást, egy új zöldenergia-rendszert és egy új körforgásos gazdaság kiépítését hozzák majd magukkal” –  részletezte Orbán Viktor miniszterelnök.

A körforgásos gazdaság kiépítésében szükség lesz új, innovatív megoldásokra is. Ennek a Budapesten, az év végére tervezett fenntarthatósági világtalálkozó és expó is teret ad majd.

Az eseményre a V4-országok képviselőit a magyar köztársasági elnök személyesen hívta meg. Azt is kifejtette,

hogy a rendezvény öt nagy területet ölel majd fel.

Ez az öt téma a vízgazdálkodás,  a élelmiszer-termelés, a hulladékgazdálkodás és hulladékfelhasználás, az energia, az energiafelhasználás, az energiatermelés és a közlekedés. Ezen az öt területen, részben tudományos tanácskozás keretében, részben pedig a kiállítók, amelyek részt vesznek az expókon, megoldásokat is mutatni majd arra, hogy akár a hulladékkezelésben, akár a vízgazdálkodásban, akár az élelmiszer-termelésben, energiatermelésben vagy a közlekedésben milyen megoldások segítenek nekünk a kibocsátás csökkentésében. De ugyanakkor abban is, hogy az elért életszínvonalunktól és a megszokott életkörülményeinkről ne kelljen lemondani – részletezte.

A Planet Budapest 2021 fenntarthatósági expót és világtalálkozót november 29. és december 5. között a Hungexpo területén rendezik meg.

Forrás: Hirado.hu