Szlávik János: Nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik

Forrás MTI, Koszticsák Szilárd

A vakcina kifejlesztéséig csak a már megszokott módon maszkhasználat, kézfertőtlenítés, távolságtartás és a külföldről hazatérők ellenőrzése – mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa.

Az infektológus úgy vélekedett, Magyarországon jól védekeznek az emberek, hiszen a napi tíz-húsz-harminc új eset nem sok, de tudni kell azt is, hogy ezek csak a kiszűrt esetek, és ennél tízszer-hússzor több fertőzött is lehet.

Ez azt mutatja, hogy a vírus még mindig velünk van, és az úgynevezett első hullám még mindig nem ért véget, hiszen nem nulla az esetszám, és meg kell akadályozni, hogy több legyen” – hangsúlyozta az M1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette, mára az is világossá vált: nem lehet arra számítani, hogy a vírus a nyári melegben eltűnik, ezért fenn kell tartani a védekezést egész évben.

Forrás: MTI, hirado.hu