Szlávik János: Lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a koronavírustól

Fotó Kovács Attila, MTI

Szlávik János: Nem zárható ki, hogy a koronavírus még jövőre is egész évben is velünk marad

2021 őszén még korlátozásokra lehet szükség. Ő azt a vakcinát választaná, amely legelőször itt lesz.

A Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa úgy véli, hogy hosszú távon kell számolnunk a koronavírussal. Szlávik János a Blikknek adott interjúban elmondta, lehet, hogy soha nem szabadulunk meg a járványtól.

Utoljára egy évszázaddal ezelőtt a spanyolnátha miatt került olyan helyzetbe a világ, mint 2020-ban. Most biztosan nem lesz újabb száz évünk a következő járványig.

A főorvos ugyanakkor bízik benne, hogy az első negyedévben, ha mindenki számára elérhető lesz a koronavírus elleni vakcina, a lakosság 60-70 százaléka beoltatja magát. Hangsúlyozta, hogy mindegyik forgalomba kerülő vakcina biztonságos, az esetleges mellékhatásokról pedig azt mondta, hogy egyik sem lehet olyan rossz, mint maga a betegség, legfeljebb izomfájdalmat vagy hőemelkedést okozhat egy napra.

Minden oltásnak lehetnek mellékhatásai, egymillióból egy esetben akár súlyos is. De mi ez ahhoz képest, hogy a vírus milliókat ölt meg nem egész egy év alatt?

– tette fel a kérdést a főorvos, aki szerint nagy kampányt kellene indítani, hogy ne féljenek a vakcinától az emberek. Úgy vélekedett, hogy tavaszra látni fogják, hogy Olaszországban, Amerikában és a világ más részein is működik. Szlávik János arról is beszélt, hogy saját kórházának bizonyos szempontból jót tett a járvány.

Forrás: index.hu, Wolfy