Szlávik János: Aki beoltatja magát biztosan nem hal bele a fertőzésbe

Fotó Lokál

Az elsőként törzskönyvezett koronavírus elleni oltóanyagok hatékonysága több mint 90 százalékos és a vakcinának legfeljebb olyan enyhe tünetei lehetnek, mint a bőrpír, vagy a hőemelkedés. Ezzel szemben, aki beoltatja magát biztosan nem hal bele a fertőzésbe – derült ki Szlávik János infektológus főorvos nyilatkozatából.
– Aki teheti, és főleg, aki rizikócsoportba tartozik, amint lehet, oltassa be magát a koronavírus ellen. Az embereknek bízniuk kell azokban a vakcinákban, amelyeket az európai és a hazai gyógyszerhatóságok jóváhagynak, hiszen azokat minden szempontból megvizsgálják – mondta Szlávik János a Dél-pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa az M1-nek.

Kiemelte, hogy az eddigi hírek szerint eddig valamennyi törzskönyvezett oltóanyag hatékony, és csak a szokásos mellékhatásokat produkálja, mint a bőrpír, a hőemelkedés, vagy az enyhe fájdalom az oltás helyén. Hozzátette: jó hír, hogy az Egyesült Államokban már két vakcinát is törzskönyveztek, és reménykedhetünk benne, hogy hamarosan elkezdődhetnek Magyarországon is az oltások.

„Az elsőként törzskönyvezett oltóanyagok hatékonysága több mint 90 százalékos. Ez nagyon jó hír, hiszen az influenza elleni oltóanyagok hatékonysága alig 70-80 százalékos. Azonban mindegyik oltásról tudni kell azt, hogy a hatékonyság csak azt jelenti, hogy az illető megfertőződik-e vagy sem a koronavírussal. Valamennyi oltóanyag esetében igaz az, hogy ha meg is fertőződik az oltás ellenére, szinte biztos, hogy nem alakul ki nála súlyos betegség, és nem fog meghalni a koronavírus-fertőzés következtében, és ez rendkívül fontos szempont” – magyarázta a szakember.

Forrás: hirado.hu