A Közel-Keleten élő keresztények helyzetét mutatja be az „Övék a mennyek országa” című dokumentumfilm-sorozat, amelynek harmadik, Szíriáról szóló része május 21-én, pünkösdhétfőn este volt látható a Duna Televízióban.
A filmet készítő Siklósi Beatrix, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) Nemzetiségi, Külhoni és Kiemelt Projektek főszerkesztője az MTI-nek elmondta: sorozatukban a közel-keleti keresztényekről és a keresztényüldözésről készítenek dokumentumfilmeket. Korábban Irakban, Egyiptomban, Jordániában, ezúttal pedig Szíriában forgattak.
A legveszélyesebb vállalkozás a mostani, szíriai forgatás volt, mert ott még mindig háború dúl – mondta, kiemelve, hogy az elkészült dokumentumfilm különleges alkotás, hiszen nehéz kijutni Szíriába, komoly biztonsági intézkedéseket kell vállalni azért, hogy forgathassanak, és kevés olyan film születik ma a világban, amely kimondottan a bombázások és romok között élő keresztényeknek mint vallási kisebbségnek az életét mutatja be.
Siklósi Beatrix elmondta, a kiutazó csapat tagja volt Hölvényi György európai parlamenti képviselő, Böjte Csaba ferences és Sajgó Szabolcs jezsuita szerzetes. A film hat nap alatt, feszített tempóban, háborús körülmények között készült, operatőre Marossy Géza volt.
A forgatócsoport Aleppóban, Homszban, Maalulában és Damaszkuszban járt, azokon a helyeken, ahol a legnagyobb mértékű pusztítás történt a második világháború óta. Nincs olyan család, akik ne veszítették volna el legalább egy szerettüket.
A filmben megszólalnak a keresztény vezetők mellett azok is, akik vállalják, hogy minden fenyegetettség ellenére nem hajlandók elhagyni azt a földet, ami a hazájuk és a kereszténység bölcsője, és ahol a Biblia tanúsága szerint megtörtént Szent Pál megtérése. Az ottani ferencesek mind a mai napig őrzik a „damaszkuszi út” egy darabját templomukban. Az európai keresztény kultúra számára fontos, hogy a közel-keleti kereszténység megmaradjon, hiszen ez olyan, mint egy fa, amelynek ha a gyökere elszárad, akkor maga a fa is meghal – fogalmazott Siklósi Beatrix.
Valamennyi megszólaló egybehangzóan állítja: a legfontosabb az ott lakók számára a biztonság, a lakhatás, a munka és az oktatás. A stábnak sikerült exkluzív interjút készítenie a szír főmuftival is.
Siklósi Beatrix kiemelte: a dokumentumfilmben nyilatkozók azt is elmondják, hogy az országuk elleni támadás gerjesztett konfliktus, és nekik ehhez a háborúhoz semmi közük, nem akarják és nem is értik. Hangsúlyozta: ezeknek az embereknek nagy szükségük van arra, hogy a világban tudjanak a létezésükről. „Maga az együttérzés, a velük való szolidaritás, túl a pénzügyi segítségen, számukra az életet jelenti” – fogalmazott.
A magyar segítség folyamatosan jelen van Szíriában, az adományokból Aleppóban iskola épül – mondta Siklósi Beatrix. – Homszban is az újjáépítésben veszünk részt. A filmben megszólalnak olyan keresztény családok is, akik magyar pénzből újjáépülő lakásokban élhetnek – tette hozzá.
A Szíriában forgatott film a sorozat harmadik része. Az 52 perces dokumentumfilmet május 21-én, pünkösd hétfőn este 22 órakor láthatja a közönség a Duna Televízióban.
Fotó: Böjte Csaba OFM, Hölvényi György és Sajgó Szabolcs SJ Facebook-oldala
(MTI, Duna Televízió, Magyar Kurír)