
A New York-i magyarság egységéért imádkoztak az Egri Bazilikában – Baumeister László látogatása a történelmi városban-
Baumeister László neve fogalom nem csak New Yorkban és Nagyváradon, ahol élt, de talán Egerben is az lesz hamarosan. Ezt támasztja alá az a beszélgetés, melyet a Dobó téren folytattak a meghívó Szíki Károly színművésszel.
Baumeister László kimagasló közösségi, szervezői munkákat lát el Manhattanben és New Jerseyben, személyét az egész magyarság elfogadja, de most nagyobb váltásra készül: szeretne hazatérni, visszatérni, hiszen kenyere javát megette már, bár ennek ellentmond fiatal felesége és 3 éves tüneményes kislánya, aki a kávéházban éppen olyan vidáman játszadozott, mint a Szépasszonyvölgyben, az Árvai pincében.
A két találkozó pont között László és családja betértek a Ferences templomba és a barokk-gyöngyszem meghitt légkörében adakoztak és imádkoztak a magyar emigráció feltámadásáért, Isten szeretett népének békéjéért.
A Szépasszonyvölgy 31-es pincéjében ízletes borok közelében vallott László arról, hogy az anyaország mind jobban vonzza, Nagyváraddal örök hűséget kötött, de a románok által uralt szülővárosa és az RMDSZ politizálása megtörte benne azt a hitet, hogy oda érdemes lesz visszatérni. Szeretne kedvenc városában, Egerben vásárolni egy házat.
Büszkén mutatja a felvételt, amelyen kisleánya az egyik nagy mesemondó érmelléki előadásában magyar verset mond kiválóan, akcentus mentesen. – Na ez, az, amiért haza kell térnem, hogy a kicsi a jövőjét magyar földön élje meg- mondja, elhomályosul tekintete és feláll, indulásához készülődnek.
Alig került sor a búcsúzásra, kis idő Vass Imre küldöttsége érkezett a pincébe Makfalváról, s rövid pálinkázás, verses köszöntő után vacsora, hosszú beszélgetés következett, amit gyors alvás követett, másnap korán kell kelni!- polgármesteri jeligével, hiszen a felvidéki testvértelepülés, Berzéte rendezvényére időben kell odaérni!
Számos írásunk tanúskodik évek óta arról, hogy a Szépasszonyvölgy Szíki Károlynak és társainak köszönhetően egyfajta egyetemes magyar találkozó színhelye lett.
Jó volt magyarnak lenni ezen az egri estén is.
Heti Hang Szóró—-Hangosan mindenről, ami nekünk fontos