Szijjártó Péter szerint Magyarország ellenzi az ukrajnai helyzet élezését, az ellenzék moszkvai látogatásának lemondására szólította fel Orbán Viktort

Fotó Pavol Zachar, MTI

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben közölte, hogy Magyarország minden intézkedést ellenez, amely élezi az ukrajnai helyzetet, ezzel szemben viszont minden olyat támogat, amely segíti a konfliktus tárgyalásos rendezését. Leszögezte, hogy el kell kerülni egy újabb hidegháborút, illetve a hidegháborús hangulat szítását, az ugyanis egyszer már tragikus következményekkel, elvesztegetett évtizedekkel járt Közép-Európában.

„Nem akarunk semmilyen Kelet-Nyugat konfliktus áldozataivá válni” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania. A miniszter újságírói kérdésre válaszolva arról számolt be, hogy egyelőre nem tervezik evakuálni sem a kijevi magyar nagykövetség diplomatáit, sem a családtagjaikat, és az utazási tanácsok módosítása sincs most napirenden. Azt pedig természetesnek nevezte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalni fog Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Kijelentette, hogy komolytalanok az ezzel kapcsolatos bírálatok, és feltette a kérdést, hogy vajon Joe Biden amerikai elnököt vagy Antony Blinken külügyminisztert mikor fogják elkezdeni kritizálni, hiszen az elmúlt időszakban mindketten többször is egyeztettek orosz kollégáikkal. Közben az Egységben Magyarországért felszólította Orbán Viktort, hogy mondja le a február 1-jére tervezett moszkvai látogatását. Az ellenzék közleménye szerint a miniszterelnök közvetve bátorítja Putyint az Ukrajna körül kialakult, feszült helyzet eszkalálására, mivel az orosz fenyegetés ellenére sem mondta le baráti látogatását. Ezzel szerintük azt üzeni, hogy a NATO és EU tagállamok nem egységesek a kérdésben. Szerintük a kormánynak fontosabb a különutas politizálás, mint a szövetségesekkel való együttműködés, és a kárpátaljai magyarok érdeke, akik egy háborús konfliktusban közvetlen életveszélybe kerülhetnek.

MTI