Szijjártó Péter: erősödnek a német-magyar kapcsolatok

Fotó MTI

A német-magyar kapcsolatok erősödésére számít Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter, valamint Heiko Maas német külügyminiszter – derül ki abból a videóból, amelyet a Német-Magyar Fórum elnevezésű tanácskozás alkalmából tett közzé csütörtökön Facebook-oldalán a magyar diplomácia vezetője.

Az ezúttal online megtartott tanácskozáson – a koronavírus-fertőzéssel küzdő – Szijjártó Péter úgy vélekedett, hogy a világjárványt követően új világrend jön létre politikai és gazdasági szempontból egyaránt, a magyar-német kapcsolatok szerepe pedig növekedni fog.
Az új világrendben politikai szempontból a legfontosabb, hogy a nemzetközi együttműködés új, kölcsönös tiszteleten alapuló korszaka következzen – emelte ki.
Ugyanakkor – folytatta – a világjárvány lehetőséget teremt arra, hogy a nemzetközi politikai rendszer megszabaduljon az olyan rossz beidegződésektől, mint a kioktatás, a vádaskodás és egymás alaptalan támadása.
Sokkal inkább koncentrálhatnánk arra, ami összeköt, vagyis, hogy miként és miben tudunk egymásnak segíteni ebben a nehéz időszakban; mi ezt valljuk Magyarország és Németország vonatkozásában is – tette hozzá Szijjártó Péter.
A továbbiakban úgy vélekedett, hogy a világgazdaságban megszűntek az automatizmusok és egy globális verseny indult meg a világgazdasági kapacitások újraelosztásáért. Magyarország pedig jó eséllyel nevezett be ebbe a versenybe.
Közölte, ez a jó esély annak is a következménye, hogy a magyar és a német gazdaság és ipar között rendkívül szoros az együttműködés. Abban a sikerben, hogy az elmúlt hat évben folyamatosan nőttek a magyar beruházások és erősödött az ország exportteljesítménye, nagy szerepe volt a német vállalatoknak.
Magyarországon 6 ezer német vállalat működik, amelyek 300 ezer embernek adnak munkát, az elmúlt évben a kereskedelmi forgalom megközelítette az 57 milliárd eurót, a Németországba irányuló magyar export pedig meghaladta a 30 milliárd eurót. Az elmúlt időszakban 51 német vállalat 35 millió eurónyi támogatást kapott, amelyből 75 millió eurónyi beruházást hajtottak végre és megmentettek 24 ezer magyar munkahelyet – sorolta a politikus.
Mindennek is köszönhető, hogy a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legfrissebb felmérése szerint a német vállalatok 60 százaléka számít az üzleti helyzetének javulására a következő tizenkét hónapban – fűzte hozzá.
„Számíthat ránk Németország (…), számíthatnak ránk német barátaink, a magyar külpolitikában és külgazdasági startégiában is a magyar-német kapcsolatok további növelésére fogunk törekedni” – fogalmazott Szijjártó Péter.
Heiko Maas úgy vélekedett, hogy a koronavírus-járvány idején különösen érvényes az európai együttműködésre az a közmondás, hogy „jobb adni, mint kapni”.
Ugyanis az európai szolidaritás lényege az – folytatta – hogy nem egyirányú utca, hiszen aki ma segít a szomszédainak, a járvány által fokozottabban érintett országoknak, az bízhat abban, hogy neki is segíteni fognak.
Szemben a korábbi pénzügyi vagy migrációs válsággal, Európa nem hullott különböző táborokra. Ehelyett útjára indították az unió történetének legnagyobb pénzügyi csomagját, amellyel támogatják a bajba jutott vállalkozásokat és azokat az embereket, akik elvesztették az állásukat Budapesten, Berlinben vagy Barcelonában – ismertette.
Arra figyelmeztetett, hogy a gazdasági helyreállítás még hosszú ideig fog tartani, ám a társadalmi kohézió biztosítása érdekében addig is olyan célokra kell koncentrálni, mint a klímavédelem, biztosítani kell Európa digitális szuverenitását és meg kell erősíteni Európának a világban betöltött szerepét.
Erre pedig egyetlen európai ország sem képes egyedül, vagyis az európai összefogás az egyetlen ígéretes kiút a válságból, és ez különösen vonatkozik Magyarországra és Németországra – mondta a német külügyminiszter.
Felhívta a figyelmet arra, hogy Magyarország külkereskedelmének 27 százalékát Németországgal bonyolítja, a felsőoktatási együttműködés évszázados, illetve Németország soha nem felejti el Magyarországnak, hogy elsőként bontotta le a vasfüggönyt.

Forrás: MTI, koronavirus.gov.hu