Számos eszköz segíti az új agrárgeneráció érvényesülését

Forrás: NAK sajtó

Az agrárium stratégiai jelentőségű ágazat, a generációváltás pedig kulcsfontosságú az elöregedő mezőgazdaságban, azt a kormányzat is számos eszközzel támogatja – hangzott el a március 16-i Ifjú Gazda Kongresszuson.

A rendezvényen bejelentették azt is, hogy a földadó eltörléséért eddig már mintegy 120 ezer aláírás gyűlt össze.

A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint annak Ifjú Gazda Tagozata első alkalommal szervezte meg az Ifjú Gazda Kongresszust, amin több mint háromszáz hazai és határon túli fiatal gazdálkodó vett részt. Az évtizedek óta hatékony gazdaköri tevékenységek mellett az elmúlt években minden megyében megalakultak a MAGOSZ ifjú gazda tagozatai, ami további dinamizmust ad a szervezeti, érdekképviseleti munkának.

A mostani, gödöllői kongresszust Dr. Nagy István agrárminiszter is megtisztelte jelenlétével. Köszöntőjében kiemelte: A Magyar Kormány az új agrártámogatási ciklusban az eddigieknél is több lehetőséget kínál a generációváltás elősegítésére a 2023-ban elindult új Közös Agrárpolitika magyar Stratégiai Tervében. Nélkülözhetetlen, hogy a mezőgazdaságban és az élelmiszeriparban a világra nyitott, innovatív, modern tudással felvértezett szakemberek dolgozzanak. Ezen felül meg kell erősíteni a családi gazdaságok helyzetét is. Hozzáfűzte, a generációváltásra azért is szükség van, mert a hazai agrárium meghatározó részét adják a kis- és közepes méretű gazdaságokat működtető termelők, akiknek a támogatása elengedhetetlen az ágazat további fejlődése szempontjából. A jövőnk és az egész vidéki Magyarország megerősödése függ attól, hogy sikeres lesz-e a generációváltás.

Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének elnöke hangsúlyozta: A 21. században megváltoztak a körülmények, az idősebb és a fiatal gazdák összefogására van szükség. A fiatalok korszerű tudása az idősebbek tapasztalatára építve jelenti a garanciát a sikerre.

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke kiemelte: Ahogy szerte Európában, hazánkban is magas a mezőgazdaságban tevékenykedők átlagéletkora, a generációváltás kulcsfontosságú. Az agrárium hazánk kiemelt, stratégiai ágazata, az új támogatási ciklussal lehetőségek sora nyílik, soha nem látott mennyiségű támogatás jut a mezőgazdaság fejlesztésére.
A kamara pedig segíti a gazdákat a források minél eredményesebb lehívásában, valamint a MAGOSZ-szal és társzervezetekkel összefogva az érdekérvényesítés terén is. Erre markáns példa a földadó elleni petíció is, amihez már mintegy 120 ezren csatlakoztak.

Papp Zsolt György, a MAGOSZ Ifjú Gazda Tagozatának elnöke kiemelte: Mérföldkőhöz érkezett az agrárium, és a fiatal gazdák készen állnak arra, hogy szorgalmukkal, tudásuk legjavával szolgálják a magyar mezőgazdaságot. Az elmúlt években számos lépés történt a területen, és ma már látható jelei vannak a mezőgazdasági nemzedékváltásnak. Ezt segíti egyebek közt a gazdaságátadások megújult szabályozása, a generációs megújulást segítő támogatások, illetve a több elemből álló fiatal gazda támogatások is. A mai nagyszabású eseményen pedig olyan egység volt látható – a MAGOSZ, a NAK, a szaktárca, az agrárfinanszírozás szereplői és az ifjú gazdák részvételével –, ami előremutató.

NAK-MAGOSZ Sajtóközlemény