Mindannyian láttunk már a színházban pólóban és farmerben ücsörgő nézőt vagy éppen olyat, aki a darab alatt zörög a cukorkáspapírral, a mobilját sem halkítja le, a függöny legördülése után pedig még a tapsrend előtt távozik a színházból. Mindez udvariatlanság a javából, ám a társadalmi illemszabályok lazulására is rávilágít. Mi formálhatja viselkedéskultúránkat? És miért van szükség illemszabályokra a XXI. században is?
Nemcsak színházban vagy komolyzenei koncerttermekben figyelhető meg a bumfordi viselkedés, hanem a leghétköznapibb pillanatokban is. Ha nem fogadják a köszönésünket, ha a tömegközlekedési járművön az idős nő előtt levágja magát az ülésre a jóval fiatalabb, ha a címzett tudomást sem vesz az elküldött e-mailről vagy ha kéretlenül letegeznek – ez mind a faragatlanság mindennapi megjelenése. Egy-egy feltűnő jelenségből általános következtetést levonni persze nem érdemes, mégis érezhető, hogy meghatározóvá vált napjainkra a viselkedéskultúra – mondjuk úgy – egyszerűsödése.
Maga tegez?
A folyamat az elmúlt egy-két évtizedben erősödött fel, aminek számtalan oka lehet: a közösségi médiában is felbukkanó közönséges stílus átszivárog a mindennapi kommunikációba; a felgyorsult életmódhoz, rohanó világunkhoz alkalmazkodva pongyolává vált a beszédünk; mindez pedig kihat a viselkedéskultúrára is. Pár évvel ezelőtt az egyik hazai egyetem a tegeződés-magázódás változásait vizsgálta az egyetemisták, illetve a hatvan éven felüliek körében, és azt tapasztalták, egyértelműen a tegeződés felé halad a nyelvhasználat. Míg régebben az ismertség függvénye volt a tegeződés felajánlása, ma már a kommunikáció helyszíne és az életkor a meghatározó. Egyre kevesebb az élet azon területe, ahol elvárás a magázódás. A felmérés érdekes megállapításokat is tesz: például hogy azokban a kultúrákban, amelyekben fontos a társadalmi hierarchia, az idősek tisztelete, ott jóval gyakoribb a magázódás, ilyen többek között Japán.
– A viselkedési szabályokat nemcsak azért tartjuk be, mert meg akarunk felelni a társadalmi elvárásoknak, bár ez is szempont, hanem mert kialakult bennünk neveltetésünkből fakadóan egyfajta belső igényesség – szögezi le Bittó Renáta jogász, protokollszakértő, a Magyar Protokollosok Országos Egyesületének tagja. Úgy látja, a közösség íratlan normáinak, a társadalom kimondatlanul is elfogadott viselkedési kódexének alapvetése, hogy az egyén annak érdekében, hogy a közösség tagja lehessen, alkalmazkodik a viselkedéskultúra szabályaihoz.
– Ha mindezt egy piramisként képzeljük el, akkor annak alapja a legősibb viselkedési szabályok összessége, vagyis az illem, ami kultúránként, országonként igen eltérő lehet – fejti ki a szakértő.
A további szinteken belül ezt követi az etikett, amely az egykori királyi udvartartások merev viselkedési szabályzataként alakult ki, és fokozatosan szivárgott le az egyre alacsonyabb társadalmi rétegekbe, amelyek tagjai e szabályokat leutánozták és kicsit saját képükre formálták. Az etikett tehát a viselkedéskultúra már mesterségesen szabályozott rendszere, amely felett áll a hivatalosan is rögzített szabályrendszer: a protokoll. Ennek egyre bonyolódó színterei az üzleti élettől az állami intézmények közti érintkezés előírásain át a nemzetközi, azaz államok közti protokollszabályokig vezetnek – ez utóbbi igen bonyolult terület.
Illem az anyatejjel
A viselkedési szabályokat születésünk pillanatától tanuljuk: szüleinktől, családunktól, környezetünktől, vagyis a szocializáció során sajátítjuk el azt a követendő normát, amit attól kezdve „normálisként” értelmezünk. Nem véletlenül tartja a szólás a faragatlan emberről: nem volt gyerekszobája.
– A normakövetés, a közmegegyezésen alapuló és betartott szabályok a társas együttélést könnyítik meg. Ma is érvényes a tanács: viselkedj úgy, ahogyan szeretnéd, hogy mások viselkedjenek veled – hangsúlyozza Bittó Renáta. Szerinte amennyiben egy ember udvariasan, illedelmesen viselkedik, ad magára, a megjelenésére, figyelembe veszi a magatartás elemi szabályait, az a belülről fakadó igényesség jele is. A stílushoz vagy akár az ápolt megjelenéshez sokan a pénzt kapcsolják elsőként, pedig az nem pénztárcafüggő.
– Színházban sem a legdrágább öltöny vagy kosztüm az elvárás, hiszen egy hétköznapi öltözet is feldobható néhány kiegészítővel, ami jelzi, megtiszteljük a helyet, az ott dolgozó művészeket igényes megjelenésünkkel – mondja a protokollszakértő.
Legtöbbször a kisebb ellenállást választjuk: nincs kedvünk, sem időnk energiát fektetni öltözékünkbe. Bittó Renáta szerint segítséget jelentene, ha a kulturális intézmények akár feltüntetnék honlapjukon az intézményükben ajánlott dresszkódot, hiszen van, aki egyszerűen nem tudja, nem tanulta meg otthon, hogyan illik egy ilyen alkalommal megjelenni. Ha bármely helyzetben gondban lennénk, mit illik viselni, gondoljunk arra, hogy a viselkedéskultúrában (is) alapelv a mértékletesség, az arany középút. Vagyis sem az alul-, sem pedig a túlöltözöttséggel nem való felhívni magunkra a figyelmet. A szakértő szerint megjelenésünkben a személyiségünket kifejező öltözet csupán egyetlen rész, amelyhez a frizura, a kisugárzás, a nonverbális kommunikáció éppúgy hozzátartozik.
Elmosódó határok
A mögöttünk hagyott évszázadokban rengeteget változtak, formálódtak a viselkedés írott-íratlan szabályai, hiszen mindig is az adott történelmi, társadalmi kontextus határozta meg annak kereteit. A XX. században a második világháború utáni korszak hozott gyökeres változást a polgári viselkedéskultúra addig viszonylag állandó rendszerében, nemcsak a diktatúra mindent elsöprő ideológiája, hanem az olyan radikális társadalmi változások okán is, mint a nők tömeges munkába állása. A rendszerváltás utáni években az internet miatt szintén fordulat következett be.
– A XXI. századi emberre jellemző az egyszerűsítés, az állandó rohanás, a pörgő életmód, és ez a mondatainkon is nyomot hagy. Ma már csak a legritkább esetben mondjuk ki például a „Jó napot kívánok!” mondatot, mert azt már ilyen hosszan, megtoldva a „kívánokkal”, túl modorosnak érezzük. Arról nem beszélve, hogy a három napszaknak megfelelő köszönést felváltották az egyszerűbb üdvözlési módok – mondja Bittó Renáta, hozzátéve, hogy korunk magatartás- és viselkedéskultúráját a járvány ismét jelentősen átformálta.
– Egy ország szorult az online térbe: a félig pizsamában, félig blúzban végigült képernyős értekezletek és az előadó prezentációja alatt kikapcsolt kamerák mutatták, ismét a kényelmi szempontok győztek az elemi udvariasság felett. Ám mindez előbb vagy utóbb visszaüt, hiszen a suta és igénytelen viselkedés a gondolkodásunkra, a mindennapjainkra is rányomja a bélyegét – teszi hozzá a szakértő.
A nemek közti egyenlőséggel, sőt a nemek közti határok elmosásával a férfi-női szerepek és a szerepek által megkövetelt udvariassági szabályok is eltűnőben vannak a világból, amit a protokoll merev szabályrendszere is erősít: a hivatali életben ugyanis a nemiséget felülírja a rang, sőt, bár a mi kultúránkban a gyengébbik nem előzékenységet vár el a férfiaktól, az üzleti életben mindez háttérbe szorult.
Persze világjárvány, online világ és nyelvi divatok ide vagy oda, az illemszabályok mindig is léteztek és létezni is fognak, mert az emberi érintkezés legalapvetőbb kereteit jelölik ki.
Forrás: demokrata.hu, Szentei Anna
