Süli János: a cél, hogy Paks zöldváros is legyen

A napokban tartották meg a Legyen szívügyünk a Föld! című környezetvédelmi konferenciát, ahol elhangzott, hogy az atomerőmű törekszik a minél fenntarthatóbb működésre.

Az atomerőmű közelében lévő települések vezetői mellett helyi cégek képviselőit is várták a „Legyen szívügyünk a Föld!” környezetvédelmi konferencia második, Körforgásos gazdaság című programjára, amit a napokban tartottak a paksi Erzsébet Nagy Szállodában. A Süli János Paks II. projektért felelős miniszter fővédnökségével működő ÖKO Munkacsoport Alapítvány, illetve a Paksi Iparos és Vállalkozói Kör rendezvényén dr. Filvig Géza polgármester képviselte Kalocsát.

A városvezető közleménye Süli János köszöntőjéből kiemeli: bár Paks atomváros, az a cél, hogy zöldváros is legyen, ezért az atomerőmű elkötelezetten törekszik a minél fenntarthatóbb működésre. Technológiai értelemben ezt maga a létesítmény eleve támogatja, hiszen – napi szinten – nem termel sok hulladékot, és nagyban tehermentesíti a környezetet az üzemeltetés, ami alacsony szén-dioxid-kibocsátással jár – érvelt a miniszter.

A két szakaszra bontott program során szakavatott előadók léptek a pulpitushoz, hogy megosszák a résztvevőkkel a sikerhez nélkülözhetetlen módszertanokat és eszközöket. Szőcs Boglárka biológus-kutató a környezetvédelem mai eredményeiről, dr. Victor András professzor a természet alkotta „útvonalakról”, Hizó Ferenc helyettes államtitkár (Innovációs és Technológiai Minisztérium) a körforgásos gazdaságra állás lehetőségeiről, Vizeli Gergő közgazdász és Kiss Tibor egyetemi tanár a zöldgazdaság gondolatát korszerűsítő kékgazdaság elméletéről, míg Cserháti László koordinátor a háztar­tási olaj újrahasznosításáról beszélt. Forrás: baon.hu, Gábor János