Sikeres korszakot alapoz meg az ágazatban az új állattenyésztési törvény

A kép forrása: tankonyvtar.hu

Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van – mondta az agrárminiszter szerdán, Domonyban.

Sikeres állattenyésztési korszakot alapoz meg az új állattenyésztési törvény, amelynek tervezete már az Országgyűlés előtt van – mondta az agrárminiszter szerdán, Domonyban.

Dr. Nagy István agrárminiszter a kép forrása: drnagyistvan.hu

Nagy István a Holstein-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete 30 éves jubileumi küldöttgyűlésén tartott előadásában elmondta: az Európai Unió állattenyésztési jog-anyagának változása következtében kellett átalakítani a magyar szabályozást, a törvény elfogadását követően adja ki a minisztérium a végrehajtási rendeleteket.
Tejelő Holstein-Friz szarvasmarha. – A kép forrása: edenkert.hu
Dr. Nagy István leszögezte, hogy a kormány az új jogszabállyal is kiemelten támogatja a tejelő szarvasmarha-tenyésztőket, és megemlítette, hogy a szabályozás a szakma támogatását is élvezi. A világ tejtermelése 2027-re 22 százalékkal emelkedhet, a világpiaci felvásárlási ár pedig 16 százalékkal nőhet, a bővülést pedig ki kell használnia a tejiparnak – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy az ágazat 294 milliárd forintos termelési értékével az élelmiszeripar 11 százalékát adja, az élelmiszeripari beruházások csaknem 10 százaléka a tejfeldolgozáshoz kapcsolódik. A tejtermékgyártásban mintegy 100 cég működik, több mint 6600 embert foglalkoztatva. Együttes ár-bevételük meghaladta 2017-ben a 316 milliárd forintot, öt év alatt 14 százalékkal bővült – mondta, és példaként említette, hogy a boltok polcain 2010-hez képest négyszeresére nőtt a magyar előállítású UHT tejek aránya. A tejhozamot tekintve Magyarország a legelsők között van az EU-ban – fűzte hozzá Nagy István. Az agrárminiszter beszámolt arról is, hogy a tejágazatban tevékenykedő termelők 21,25 milliárd forint forráshoz jutottak 2018-ban, állattartó telep korszerűsítési támogatásban csaknem 500 gazdálkodó részesült, 26 milliárd forinttal. Idén a tenyésztésszervezési támogatásokra 1,3 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 2019. május 10-ig több mint 492 millió forintot fizettek ki a tenyésztőszervezeteknek. Hozzátette, hogy a Holsten-fríz Szarvasmarha Tenyésztők Egyesülete közel 236 millió forintot kapott, és a tárca jövőre is a megemelkedett támogatási szintet kívánja fenntartani. (Forrás: MTI)