Semmelweis Ignácnak állítottak emléket Regensburgban

Semmelweis Ignác szobra a Regensburgi egyetemi kórházban. A kép jobb oldalán Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere. - A kép forrása: weborvos.hu

Felavatták Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány egyik legnagyobb alakjának szobrát a Regensburgi Egyetemi Kórházban. Dr. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere avató beszédében azt mondta, hogy Semmelweis Ignác felfedezésével emberi életek milliót mentette meg.

Semmelweis Ignác sorsában szellemtörténetileg felismerhető az emberiség értékeinek a hordozása, és a magyar múlt hagyományainak a megőrzése – tette hozzá.

A tárcavezetője elmondta, hogy Semmelweis motivációi között az emberi élet feltétlen tisztelete, az emberi élet megóvása, megmentése állt és a rendelkezésére álló eszközökkel és módon küzdött érte.

Dr. Kásler Miklós méltatta Semmelweis Ignác felfedezéseinek jelentőségét és azt a logikai folyamatot, amivel elméletéig eljutott.

A miniszter kiemelte, hogy Semmelweis emlékét az egész világ megőrizte és egy olyan példakép a világ számára, akinek az emlékét kötelességünk megőrizni.

Semmelweis Ignác, a magyar orvostudomány valószínűleg legismertebb alakja, aki világon elsőként statisztikai adatok és saját tudományos kutatásai, megfigyelései alapján felfedezte, hogy a gyermekágyi láz nem járvány, hanem az orvosok által terjesztett fertőzés. 1954-ben Sebész Világszövetség chicagói székházában a halhatatlanok márványcsarnokában helyezte el Semmelweis szobrát.

(Emberi Erőforrások Minisztériuma)