Segítség! Kiránduló családok a földemen és kerékpárosok mindenhol!

Fotó pixabay.com

„Permetezés közben arra lettem figyelmes, hogy a tábla szélén egy idegen család nézelődik. Azonnal leállítottam a traktort és vártam, hogy eltávolodjanak. Ők, mintha engem észre sem vettek volna, csak beszélgettek és tanakodtak tovább. Látszólag egyáltalán nem értették, hogy miért dudálok és egyáltalán mit keresek ott, ahol ők éppen kikapcsolódnak…”

A koronavírus világjárvány miatt bevezetett intézkedések számtalan új és korábban ismeretlen helyzetet teremtettek az emberek számára a nagyvárosokban – és vidéken is. A városiak nem mehettek dolgozni, nem vihették a gyermekeiket közösségbe és a családok szűk élettérbe szorultak összezárva. Az emberek nap mint nap hallották a médiából, hogy mennyivel kevesebb megbetegedés fordul elő vidéken – és ezért távolabb a nagyvárosoktól jóval kevesebb korlátozást is kellett bevezetni… A városi polgárokat a hírcsatornák a szabadidős- és sporttevékenységekre buzdították, hiszen senki nem tölthet hónapokat bezárva egy lakásba.

Mindezek hatására hétről-hétre többen merészkedtek ki a természetbe és a legtöbb család számára az volt a legkényelmesebb, ha a lakott területekhez közelebbi, jól karbantartott földes utak mentén kirándulhattak vagy kerékpározhattak.

A mezőgazdasági hasznosítású területek-, magánutak-, magántavak partjai-, magánerdők- és a tanyák környéke gyorsan benépesült. A virágzó repcetáblák jelentették a legnagyobb „csodát” és látványosságot – nem is beszélve a virágzó facéliáról, vagy mákról. A közösségi hálón megosztott természetjárás- és az új élmények fotói pedig még több embernek adtak kedvet ahhoz, hogy vidékre látogassanak és belekóstoljanak az eddig ismeretlen „vadromantikába”.

Az Agroinform.hu szerkesztősége több olvasói üzenetet is kapott elképesztő történetekről, amelyekben a legváratlanabb helyzetekben,

mezőgazdasági munkavégzés közben, a szántóföldön kisgyermekes, kutyákkal „felszerelt” családok bukkantak fel szinte a semmiből és viselkedésükkel veszélybe sodorták magukat – és a gépkezelőt is.

– mindezek hatására a gazdának le kellett állnia a szántóföldön a munkával, bosszúságot és keserű emlékeket szerezve mindkét fél számára.

Ezeket a történeteket olvasva meg kell állnunk egy pillanatra! Arra kérjük a gazdálkodókat és a mezőgazdasági gépeken dolgozókat, hogy gondoljuk végig a városi polgárok – és a vidéken élők kapcsolatát és próbáljunk tapintatosak maradni!

  • Elsődleges célként kell tekinteni a „Termőföldtől az asztalig” hitvallásra, amely filozófia része közelebb hozni a fogyasztókhoz a termelőket és a termelési folyamatok megismerését!
  • Továbbá a gazdálkodók munkájának szeretnénk magasabb általános megbecsülést kivívni és azt akarjuk, hogy minél több fiatal kedvet kapjon majd az agrárágazatokban betöltött munkavégzéshez!
  • Vidéki polgárként az a célunk, hogy megismerjék a városiak a vidéki élet szépségeit- és nehézségeit – megbecsüljék a jó minőségű élelmiszert és az ehhez vezető kiszolgáltatott termelési folyamatokat.
  • Sok termelő követi a több lábon állás és a gazdasági stabilitás elvét, ezért falusi és agroturizmussal-, vidéki vendégasztallal-, feldolgozással és helyben történő értékesítéssel is foglalkoznak. Az ő vásárlóik jelentős része is városi polgár, akikből visszatérő vendég és fogyasztó válhat.

Mindezen közös célok elérése érdekében szükség van arra, hogy a városi polgárok MEGISMERJÉK és MEGTANULJÁK az élelmiszer- alapanyagok előállítási folyamatait és bizony nekik is alkalmazkodniuk kell a környezethez, ahová tudatlanul belépnek.

Következtetésként levonhatjuk, hogy:

a termelőknek és a gépkezelőknek TÜRELEMMEL kell lenniük a váratlan vendégekkel szemben – hiszen nem lehet a célunk egy életre elriasztani a fogyasztóinkat a mezőgazdasági termelés gyakorlatától!

Ugyanakkor UDVARIASAN, DE SZABÁLYOZNI KELL az idegen kirándulók, kerékpárosok, turisták, családok szabadidős tevékenységét a mezőgazdasági területeken!

Léteznek íratlan szabályok, amelyeket a termelők és a mezőgazdaságban dolgozók egymás között betartanak és a szükséges ismeretek birtokában egyértelmű tényként kezelik. Azonban olyan emberek számára, akik nem rendelkeznek mezőgazdasági ismeretekkel, ezeket a szabályokat le kell írni és fel kell hívni rájuk a figyelmet.

Hadd mutassunk be egy kiváló példát Angliából és Skóciából:

Az Angliában és Skóciában kiránduló turisták számára a hatóságok egyértelmű szabályokat fektettek le a szabadidős tevékenységekre vonatkozóan, amelyek betartása mindenki számára kötelező:

Az Egyesült Királyság természeti értékei számtalan szabadidős tevékenységet kínálnak túraútvonalaikkal, hegyi ösvényeikkel. Különösen Skócia büszkélkedhet a szabadság érzését nyújtó vadregényes területekkel. Az ide látogató kirándulóknak érdemes időben megismerkedniük a szabadban történő kikapcsolódás szabályaival Angliában és Skóciában. Wales szabályozási rendszere nagyon hasonló Angliához. Skócia és Anglia között a legfőbb különbség az, hogy Skóciában minden földterületen lehet kirándulni, kivéve ha magánház vagy épület körül fekszik az adott terület. Angliában és Walesben csak a térképeken feltüntetett földterületek látogathatók szabadon és azok is csak gyalogosan!

Angliában és a Walesben Országos Vidékfejlesztési Kódex szabályozza a szabadidős tevékenységeket a szabadban – beleértve a viselkedési „illemszabályokat” is. A Vidékfejlesztési Kódex célja, hogy mindenkinek segítséget és útmutatást nyújtson a vidék tiszteletében, védelmében és a szabadidő felhőtlen eltöltésében. A kódex nagy része a józan ész elveire épül. Ez egy a szabályzat az 1950-es évek óta létezik, és utoljára 2012-ben frissítették – valamint több általános igazság között azt is kimondja, hogy:

  • Tiszteld a másik embert!
  • Vedd figyelembe a helyi közösség szokásait, napirendjét és munkavégzését!
  • Tartsd szem előtt a többi szabadban kikapcsolódó embert is!
  • Hagyd el a kapukat és az ingatlanokat, ha arra visz az utad – és mindig próbáld követni az utakat és ösvényeket.
  • Védd a természetes környezetet!
  • Ne hagyj hátra nyomot a látogatásról, és ne vigyél haza semmi kézzel fogható „emléket”!
  • Tartsd a kutyákat hatékony ellenőrzés alatt!
  • Tervezd meg előre a látogatásodat és előre ismerd meg a helyi szabályokat és jótanácsokat a túraútvonaladra vonatkozóan!

Angliában és Walesben a 2000. évi Vidéki Jogszabály szerint a nyilvánosság számára szabadon bejárhatók a hegyek, a mocsarak, a hegyvidéki- és a regisztrált szárazföldi területek úgy, hogy nem csak a hivatalos utak és ösvények mentén lehet haladni, hanem szabadon lehet közlekedni.
A földtulajdonosok és földbérlők szabadon hagyhatják (nem kötelező bekeríteniük) a tábláikat és a földjeiket, de ezzel szabad hozzáférést biztosítanak a látogatók számára. Az Erdészeti Bizottság például 700 négyzetmérföldet különített el a területei mentén szabad hozzáférésű felhasználásra.

Így Angliában körülbelül 865 000 hektár földterületet szabadon látogathatnak az emberek szabadidős tevékenységek céljából.

Érvényben van ugyanakkor egyértelmű korlátozás is a vidéki lakott területek és mezőgazdasági területek vonatkozásában Angliában.
Nem megengedett szabadon lovagolni, biciklizni, semmilyen mechanikus szállítást, siklórepülést vagy siklóernyőt használni, fémdetektorokat vagy tábort verni az angol vidéken – kivéve, ha arra kijelölt területeken és ösvényeken végzik azt.

Nem szabad úszni, csónakot vagy szörföket használni nem árapályos folyókban vagy tavakban. Egyes földterületek, például kertek, parkok és szántóterületek kizárnak a nyilvánosan látogatható a területek közül. Pontosabban fogalmazva, vannak olyan birtokok Angliában, amelyre a szabadidős tevékenység hozzáférési joga semmilyen körülmények között nem érvényes, még akkor sem, ha az adott birtok szerepel a hozzáférhető földterület térképein. Ezeket egyértelműen jelzik a látogatók számára és a korlátozások magában foglalják a magánépületeket és a hozzájuk kapcsolódó földterületeket is (kerítés, tábla, villanypásztor, stb.). A legtöbb művelés alá vont szántóterület is ilyen birtoknak minősül!

Az angol szabályozás részletesen kitér a kutyák sétáltatására is – egyébként ebekre vonatkozó részletes szabályozás Magyarországon is létezik, csak sajnos nagyon kevesen ismerik és tartják be.

Az év minden időszakában a kutyákat egy rövid (legfeljebb két méteres) vezetőszáron kell tartani haszonállatok, vagy vadon élő állatok közelében (magyarul, a természetben mindenhol).

A földtulajdonos vagy a mezőgazdasági bérlő kizárhatja vagy korlátozhatja a földhöz való hozzáférést. Fontos, hogy ott tartsuk be a jelzéseket, ahol azok érvényesek!

A kirándulóknak figyelniük kell a helyi jelzőtáblákra, amelyek jelzik a lezárásokat vagy korlátozásokat.

Skócia szabadtéri hozzáférési kódexet hozott nyilvánosságra (SOAC), amely fő üzenetei szintén tartalmaznak alapvető szabályokat – igaz, ezek jóval szabadabb látogatási feltételeket biztosítanak az angolokénál. Fő üzenetei a következők:

  • Vállaljon felelősséget saját tetteiért!
  • Tartsa tiszteletben mások érdekeit!
  • A környezetét óvja, védje!

Lényegében nagyon kevés korlátozás vonatkozik arra, hogy Skócia vidékein ki és hol sétálhat, biciklizhet, úszhat, kenuzhat, kajakozhat, vagy vad tábort verhet. A skót törvény az emberek számára szabadon hagyják, hogy látogassák a vidéket – természetesen annak eredeti állapotának megőrzése-, valamint lakóinak és szokásaiknak a tiszteletben tartása mellett!

Azonban Skóciában is van néhány nyilvánvaló közérdekű korlátozás, amelyek kikötik, hogy mely területek nem látogathatók szabadon. Ilyenek:

  • Magánházak és kertek
  • Mezőgazdasági épületek és udvarok
  • Ültetett kultúra, vagy növénytermesztéssel rendelkező mezőgazdasági földterület
  • Iskolai földterület és sport- vagy játszótér, használat közben… stb.Érdekes ismertető leírást találtunk egy angol weboldalon, ahol egyértelmű etikettet – vagy inkább szabályzatot – találunk arra vonatkozóan, hogy mit szabad és mit nem a mezőgazdasági területen kirándulók számára. EZT A LEÍRÁST NYUGODTAN ÁTVEHETNÉNK MAGYARORSZÁGRA VONATKOZÓAN IS!

    Útmutató a gyalogutak használatához a mezőgazdasági területeken

    Hol járhatok?

    Nyilvános gyalogutakon: A nyilvános gyalogutak általában turistajelzéssel vannak megjelölve oszlopokon, vagy fák törzsén. Ezeket a nyilvános útvonalakat hivatalos térképek mutatják be. Kérjük, maradjon ezeket az útvonalakon. Ha a körülmények megakadályozzák ezt, akkor jelentheti a helyi illetékes hatóságoknak, vagy a földtulajdonosnak a nyilvános gyalogutakkal kapcsolatos problémákat. Ezek a gyalogutak magántulajdonban vannak, és nem egyenértékűek a közutakkal. A földtulajdonos engedélyt adott az útvonal nyilvános felhasználására, de neki is joga van ezt az engedélyt visszavonni, ha úgy dönt.

    Séta etikett

    A következő pontokat mindig be kell tartani:

    A séta csak a kijelölt gyalogutakon történjen. A gyalogosok nem léphetnek a legelőkre vagy gyepsávokra. Kérjük, tartsa be az útvonalakat. A védelmi sávok, vagy gyepszegélyek értékes fészekhelyeket biztosíthatnak a talajon fészkelő madarak számára, elősegíthetik a hasznos rovarok és pókok számát a szántóföldi mezőgazdasági területeken, és élőhelyként szolgálhatnak a kisemlősök számára! Mindamellett nincsenek a nyilvánosan hozzáférhető helyek listáján, magántulajdonban lévő mezőgazdasági területnek minősülnek és ezért sem látogathatók!

    A kutyákat szigorú ellenőrzés alatt kell tartani, és nem szabad engedni, hogy szabadon mozoghassanak a növények között, a mezőkön és erdei területeken. A kutya gazdáinak lehetőség szerint el kell takarítaniuk a kutya piszkát is! A kutyapiszkot ne csavarja műanyagba és ne dobja el, inkább helyezzen rá egy adag földet!

    Hogyan keljen át egy farmon átvezető gyalogúton?

    Előfordul, hogy nyilvános gyalogút vezet keresztül egy mezőgazdasági területen, így összeköti az ösvény a két szomszédos települést. Fokozott óvatossággal és elővigyázatossággal közelítsük meg más magánterületét, hiszen az itt lakók ezen a területen élik az életüket és itt dolgoznak a családjuk eltartásáért.

    Soha ne akadályozzuk, vagy tartsuk fel a gazdálkodókat a munkavégzésben – legyen az gépi-, vagy kézi munka!

    Soha ne zavarjuk a farm, vagy állattartó telep állatait! A jószágok megközelítése állategészségügyi okokból is szigorúan tilos!

    Fokozott óvatossággal közelítsük meg a gépi munkákkal érintett területeket, hiszen a gépkezelő nincsen felkészülve idegenek érkezésére és a saját feladatára figyel. A mozgó traktorok, kombájnok, betakarítógépek, permetezőgépek megközelítése tilos és életveszélyes!

    Forrás: Agroinform.hu, Igric Dominika