Sebastian Kurz: von der Leyen jó jelölt, de jelölése hajmeresztő volt

Fotó: tankonyvtar.hu

Ursula von der Leyen jó jelölt az Európai Bizottság élére, ám az eljárás, amely során kiválasztották, hajmeresztő volt – jelentette ki Sebastian Kurz volt osztrák kancellár, az Osztrák Néppárt elnöke a Welt am Sonntag című lapnak adott, vasárnap megjelent interjúban. „A jövőben nem születhet több ilyen, hátsó szobákban meghozott döntés, meg kell reformálni az EU döntéshozatali rendszerét.

Átláthatóvá és demokratikussá kell tenni a folyamatot” – húzta alá az egykori kancellár, aki a szeptemberi választás eredményeként ismét szeretne a bécsi kormány élére kerülni. „Az nem lehet, hogy uniós kormányfők a választás után bejelentik, hogy a győztes csúcsjelöltet nem tartják elfogadhatónak az Európai Bizottság élére” – fogalmazott Kurz, aki elsősorban a szociáldemokratákat kárhoztatja azért, hogy kategorikusan elutasították Manfred Webert.

Az interjúban Kurz méltatta von der Leyent, s reményét fejezte ki, hogy nemcsak a Néppárt képviselői fognak bizalmat szavazni neki az Európai Parlamentben (EP), hanem más frakciókból is kap majd szavazatokat. „Annak örülök, hogy a tanács nem a választásokon vesztes, szociáldemokrata Frans Timmermanst jelölte” – húzta alá a korábbi osztrák kormányfő. MTI