Sarkára állt a német kancellár: Scholzék kifarolnak Bidenék mögül is

www.bundesregierung.de/

Még a félidős választást sem várták meg a németek, új kereskedelmi tárgyalásokat akarnak.

Mint arról korábban lapunk is beszámolt, az EU már hoppon maradt, amikor a német parlament elfogadta Scholz önmegmentő, 200 milliárd eurós csomagját.

„Deutschland zuerst”? (Németország az első?)

A németeket láthatóan nem érdekli, hogy Németországra most jobban haragszanak, mint ránk,

miután a Scholz-kormány kivásárolná magát a válságból, Brüsszel gáz ársapkás ötletéről pedig nagyjából hallani sem akart. Erről itt írtunk bővebben.

A német kancellár nemrég Kínába is ellátogatott, ahol nemcsak leszögezte, hogy szerinte „Kína nagy jelentőségű ország”, de

Scholz még arra is megkérte a kínai elnököt, hogy gyakoroljon nyomást Putyinra.

Az amerikaiakkal sem bánnak kesztyűs kézzel

A Politico keddi cikke szerint azonban Scholz nemcsak Kelettel, de Nyugattal is rendbe szedné a németek kapcsolatát. Mint a lap rámutat: 

a német kormány azt szeretné, ha az EU a keddi félidős választások után gyorsan megkezdené a megújított kereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal – közölte Christiane Hoffmann, helyettes kormányszóvivő hétfőn.

A Politico felidézi azt is: berlini tisztviselők már korábban reményüket fejezték ki, hogy a kereskedelmi tárgyalások segíthetnek feloldani az amerikai inflációcsökkentő törvény miatt növekvő feszültséget, amely Berlin és Párizs, valamint más uniós fővárosok szerint torzítja az Egyesült Államok és Európa közötti versenyt.

A Politico eredeti, angol nyelvű cikkét a tárgyalások kapcsán itt olvashatja.

Forrás: hirado.hu