Rómában bezárják az összes katolikus templomot

Fotó Filippo Monteforte, AFP

Rómában csütörtökön elrendelték a katolikus templomok bezárását az új koronavírus-világjárvány miatt.

Angelo De Donatis bíborosnak, a római egyházmegye vikáriusának rendelete várhatóan legalább április 3-ig érvényben marad. Az olasz fővárosban több mint 900 egyházközségi és történelmi templom van.

Egy egyháztörténész szerint ez az első eset, hogy Róma összes katolikus templomát egyszerre bezárják.

Korábban csak a szentmiséket törölték a járvány kitörése miatt. A rendelet egyben felmenti az egyházmegye híveit a vasárnapi és az úgynevezett parancsolt ünnepek alkalmából tartott szentmiséken való részvétel alól.

A rendelet értelmében néhány kápolna nyitva tarthat kolostorokban és zárdákban.

Az intézkedést azután hozták meg, hogy az olasz kormány szerda este elrendelte a orrásFkereskedelmi tevékenységek felfüggesztését a gyógyszertárak, az élelmiszerboltok és a létfontosságú cikkeket árusító üzletek kivételével.

A Vatikán területén lévő Szent Péter-bazilikát már korábban bezárták, és a pápa felfüggesztette heti két nyilvános megjelenését. Az egyházfő virtuálisan tartotta a pápai könyvtárból a szerdai általános audienciát is, amelyet az olasz közszolgálati televízió egyenesben közvetített, és az interneten is élőben lehetett követni.

Olaszország a járvány európai gócpontja, már több mint ezren haltak bele a koronavírus által okozott megbetegedésbe, összesen több mint 15 ezer fertőzöttet tartanak nyilván.

Forrás: index.hu, EFJÉ