
A korábbi évekhez hasonlóan idén is rendben fog elkezdődni a tanév a közoktatásban, bármit is állít a baloldal és sajtója – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek Rétvári Bence.
Rendben kezdődhet idén is a tanév. Sem az előző tanév végén, sem a nyári szünetben nem következett be az a felmondási hullám, amire a baloldali pártok és szakszervezetek buzdították a pedagógusokat – szögezte le Rétvári Bence. A Belügyminisztérium miniszterhelyettese emlékeztetett: a szakszervezetek úgy mentek el szabadságra, hogy ötezer tanár fog az új pedagógus-életpályatörvény miatt felmondani a nyáron. Ehhez képest a közel 170 ezer főből alig pár százan szüntették meg a jogviszonyukat.
Ez azt jelenti, hogy csak tizedszázalékokban mérhető a felmondók száma, miközben a pedagógusszakokra 67 százalékkal több hallgatót vettek fel, mint tavaly.
Rétvári Bence arról a vitáról is beszélt, hogy van-e elég tanár Magyarországon. A szakszervezetek jelentős hiányról beszélnek. Ugyanakkor teljesen más képet látunk akkor, ha összehasonlítjuk a hazai tanár-diák arányt a többi EU-s országgal.
Az EU-ban Magyarországon a 8. legjobb a tanár-diák arány. Olaszországgal és Portugáliával vagyunk egy szinten. Míg nálunk egy tanárra átlagosan 10,6 diák jut, addig az EU-ban átlagosan 12,1 diák.
A hazainál rosszabb a helyzet Lengyelországban, Litvániában, Szlovéniában, Bulgáriában, Spanyolországban, Lettországban, Dániában, Észtországban, Svédországban, Finnországban, Csehországban, Németországban, Írországban, Romániában, Szlovákiában, Franciaországban és Hollandiában – sorolta Rétvári, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a tendencia javuló. Azonban azt is jelezte: 2010 óta a népességfogyás miatt a diákok száma közel 15 százalékkal csökkent, a pedagógusoké azonban csak két százalékkal. Létszámuk folyamatosan 165 ezer és 170 ezer körül mozog.
„Tehát Magyarországon 10-15 százalékkal több tanár van a diákok számához képest, mint az EU-s átlag, ráadásul a tendencia is kedvező irányú. A magyar oktatást megbecsülni kell és nem lebecsülni” – mondta.
A nyári szünet alatti és a tanév eleji munkahelyváltások kapcsán a miniszterhelyettes emlékeztetett: az előző nyári szünetek során mintegy kilencezer pedagógus távozott az iskolájából, de a többség még a szünet alatt elhelyezkedett egy másik közoktatási intézményben.
Kijelentette: „volt, aki az új tanév elején kezdett, így például az előző tanév első hónapjaiban mintegy négyezerrel nőtt az állami iskolákban az aktív pedagógus besorolással rendelkezők száma. Tehát az elmúlt években is a felmondók többsége nem a pályát hagyta el, hanem iskolát váltott” – mondta Rétvári Bence.
Ami az utánpótlást illeti, Rétvári Bence örömtelinek nevezte, hogy az elmúlt hat évben idén vették fel a legtöbb hallgatót pedagógusképzésre.
„Idén is rendre megszülettek azok a cikkek, hogy csak öt kémia- meg fizikatanárt képeznek az egész országban. Nézzük azonban a valós számokat! A biológia, fizika, kémia, matematika, természetismeret és természettudománytanárnak felvettek száma pontosan a duplájára, 208-ról 416-ra nőtt, ami azt jelenti, hogy végre a természettudományos tanári szakot elkezdők száma is emelkedésnek indult” – hangsúlyozta, hozzátéve: összesen 18 845-en jelentkeztek és 10 514 főt vettek fel, ami azt jelenti, hogy kétharmadával nőtt a pedagóguspályát választók száma.
Hozzátette: „míg mi a válság idején a rendszerváltás óta legnagyobb mértékű pedagógusbér-emelést jelentettük be, addig a baloldal a saját kormányzása alatt úgy kezelte a maga által okozott válságot, hogy elvett egyhavi bért a tanároktól és 15 ezer pedagógust tett egy tanév alatt az utcára”.
Rétvári Bence szerint a baloldal politikusai most is azért dolgoznak Brüsszelben havi 5-6 millióért, hogy a tanárok ne kereshessenek 800 ezer forintot.
„A legnagyobb pedagóguselbocsátók aggódnak most a leghangosabban a pedagóguslétszám miatt. Akkor a szakszervezetek mélyen hallgattak, nem szerveztek sztrájkot, nem biztattak felmondásra, nem próbáltak hidat lezárni” – mondta.
A miniszterhelyettes hangsúlyozta: a pedagógusok számára az új életpályatörvény jóval előnyösebb a korábbinál, mivel megteremti az alapjait a béremelésnek: „a tanárok átlagbére 800 ezer forintra emelkedhet az eddig maximálisan 26 tanóra helyett. Fix 24 tanórában határozza meg a heti óraszámot, 46 napról 50 napra növeli a szabadnapok számát. Eltörli az adminisztratív terhek jó részét, így a pedagógus I. fokozatban levők portfóliókészítési kötelezettségét is.”
Az új törvény kifejezi a pedagógusok iránti megbecsülést, bevezeti a teljesítménybért, vagyis azoknak lesz a legmagasabb a bére, akik a legtöbbet és legjobban foglalkoznak a gyerekekkel – mondta Rétvári Bence a Magyar Nemzetben megjelent interjújában.
Forrás: hirado.hu