Rengetegen gratuláltak Orbán Viktornak és a Fidesznek

Fotó: ripost.hu

Elsöprő győzelmet aratott a vasárnapi választásokon Orbán Viktor miniszterelnök és a Fidesz–KDNP. Tegnap egész nap érkeztek a gratulációk, és természetesen a nyugati sajtó is foglalkozott a szavazással. 

ABC (Spanyolország)

„Európában egyre többen szeretnének Orbánhoz hasonló vezetőt, aki félelem nélkül kimondja azt, amit ők gondolnak, de nem mernek kimondani. Orbán gazdaságpolitikája működik.”

Breitbart (USA)

„Orbán Viktor győzelme egy komoly gyomros az Európai Unió vezető bürokratáinak és az úgynevezett nem kormányzati szervezeteknek (NGO) dolgozó aktivisták számára, akiket Soros György támogat.”

Corriere della Sera (Olaszország)

„Orbán Viktor a nemzet védelmezőjeként, illetve a keresztény és nyugati kultúra bajnokaként lépett fel, aki szembeszáll az afrikai és a közel-keleti iszlám invázióval. Erre tette fel a tétet, s ez bejött neki.”

Sieci (Lengyelország)

„A Fidesz immár harmadik győzelme nagyon jó hír Lengyelország számára, mert a két ország az alapvető kérdésekben, elsősorban a szuverenitást illetően, egymás mellett áll ki. Orbán annak ellenére győz, hogy nem hízeleg a posztkommunista-liberális elitnek.”

Horst Seehofer (német szövetségi belügyminiszter)

„Személyesen is mindig kitartott a magyar kormányfővel ápolt partneri kapcsolat mellett, és ez továbbra is így lesz. Csak azt tudom tanácsolni az EU-nak, hogy próbáljon meg észszerű kétoldalú kapcsolatot kialakítani tagállamaival, különösen a kisebbekkel, mint Magyarország.”

Angela Merkel (német kancellár)

„Németország és Magyarország a hosszú, gyümölcsöző közös történelem és partnerség révén szoros kapcsolatban áll egymással, és Magyarország megbízható partnerként számíthat Németországra az európai és a kétoldalú ügyek előmozdításában.”

Jörg Meuthen (az Alternatíva Németországnak társelnöke)

„Orbán Viktor olyan politikáért küzd, amelynek irányát saját népének érdekei jelölik ki, és ezért konfliktusokat is vállal, általánosságban az Európai Unióval, különösképpen pedig azzal a személlyel, aki a német kancellár szerepét alakítja.”

Marine Le Pen (a francia Nemzeti Front elnöke)

„Nagy és egyértelmű győzelem ez Orbán Viktornak Magyarországon. Az értékek megtagadását és az Európai Unió által hirdetett tömeges bevándorlást ismét elutasították. A nemzetiek többséget alkothatnak Európában a következő, 2019-es európai parlamenti választásokon.”

Sebastian Kurz (osztrák kancellár)

„Ausztria fontos szomszédjának és gazdasági partnerének tekinti Magyarországot, emellett örömét fejezte ki, hogy folytathatja az együttműködést Orbán Viktorral.”

Konsztantyin Koszacsov (az orosz parlamenti felsőház külügyi bizottságának elnöke)

„Orbán Viktor vezette kormánykoalíció választási győzelme azt üzeni, hogy a magyar lakosság támogatja a nemzeti érdekek védelmére irányuló felelős és pragmatikus politikát az Európai Unióval és a NATO-val szembeni kötelezettségek általános összefüggésében.”

 

Matteo Salvini (az Északi Liga elnöke)

„Magyarország szívvel és ésszel szavazott, nem törődve Brüsszel fenyegetéseivel és Soros milliárdjaival. További jó munkát kívánok Orbánnak.”

 

Giorgia Meloni (az Olasz Testvérek elnöke)

„Az európai patrióták ünneplik, hogy Orbán Viktor maradt Magyarország vezetője. Identitásvédelem, harc a kényszerített iszlamizáció ellen, szembeszállás a pénzügyi spekulációval és a globalizmussal: ezt a modellt akarják az Olasz Testvérek is követni Olaszországban.”

 

Mateusz Morawiecki (lengyel kormányfő)

„Gratulálok Orbán Viktor miniszterelnöknek az immár harmadik parlamenti választási győzelemhez. A reformok útja soha nem könnyű. A társadalom támogatása arra mutat, hogy érdemes vállalni a fáradságot.”

 

Andrej Babis (cseh kormányfő)

„Gratulálok Orbán Viktornak meghatározó győzelméhez. Örülök az új magyar kormánnyal való együttműködésünknek, a V4 és az EU keretein belül és bilateralis szinten is.”

 

Geert Wilders (a holland Szabadságpárt vezetője)

„Gratulálok Orbán Viktornak a kiváló eredményhez. Nagyon megérdemelt győzelem!”

 

Beatrix von Storch (az Alternatíva Németországért frakcióvezetője)

„Gratulálok Orbán Viktornak! Rossz nap ez az EU-nak, jó Európának!”

(lokal.hu)