Horthy-szoborral ismerték el Szíki Károly színművész munkáját.
Nagyszabású rendezvényen leplezték le minap a Vitézek emléktábláit a Szekszárd külterületén található Diófa Étterem bejárata melletti falon. Az éttermet és panziót vitéz Nagy Lajos és családja üzemelteti, s a rendezvényt is ők szervezték a 6-os főút melletti parcellán, melynek kertjét számos nemzeti szimbólum díszíti.
Szekszárdon 141 vitézt avattak 1920 és 1945 között. Az ő nevüket őrzi mától kezdve az öt márványtábla.
A rendezvényt v. Nagy Lajos a következő szavakkal nyitotta meg: A vitézek hozzájárultak a meggyötört Magyarország feltámadásához, a magyarság hitének visszaszerzéséhez. Ezért éreztem fontosnak, hogy nevüket márványba véssék. Az öt táblát azért ide, a bejárat mellé, körforgalomra néző falra helyeztük, hogy messziről is hirdessen valamit azoknak, akik a 6-os úton elhaladnak, éppen elég közel a Turulmadár, Mária és Jézus szíve, valamint a Szent István szoborhoz.
A rendezvényen Soltész Gyula, a Történelmi Vitézi Rend főkapitány-helyettese, Zetényi-Csukás Ferenc, a Horthy István Alapítvány elnöke és Hegedűs Loránt, a Horthy Miklós Társaság elnöke tartott beszédet. József Attila: A Dunánál című versét mondta el vitéz, lovag Szíki Károly Arany Érdemkeresztes színművész, Nemzetőr ezredes. Publik Antal előadóművész Babits-összeállításával, valamint v. Vesztergám Miklós lenyűgöző tárogatójátékával járult hozzá a táblaavatás sikeréhez.
A nemzetiszín szalaggal átkötött fehér leplet Nagy Lajos vezetésével Hegedűs Lóránt, Hartman Imre, a Honvéd Hagyományőrző Egyesület szekszárdi szervezetének munkatársa és a táblákat készítő Forrai Lajos bogyiszlói kőfaragó emelte le a falról.
Az ünnepi aktust követő díszvacsora keretén belül a következő szavakkal adta át vitéz Nagy Lajos a Horthy-szobrot Szíki Károlynak.
– Ez a szobor azt illeti, aki színpadon, mindenféle rendezvényen kisgazdaként, vitézként, lovagként és nemzetőrként és íróként évtizedek óta a nemzetért vállalt küldetéstudatáról, felelősségvállalásáról tesz tanúságot, ki tömegeket mozgató hatásnak napszámosa. Amit mondok, nem hozzáolvasás útján teszem, hanem személyes meggyőződésből és tapasztalatból. Köszönöm, hogy ezt az életformát választottad, Károly!
Szíki Károly a következőképpen köszönte meg az elismerést:
– Talán hihetetlen, de nem volt megbeszélve előre ez az aktus, nem volt kérdés, ahogyan az szokott lenni ilyenkor: Károly, elfogadod-e, ha átadunk neked valamit? Talán azért, mert mély bizalom működik Nagy Lajos kisgazda társam és köztem immáron több évtizede.
Ha nem is vagyok Horthy Miklós legszebb és legjobb katonája, de vagyok Nagy Lajos vitéz tisztelője, s jó tanítványa, kinek s nekem elvem: nem elég a tisztelet levegőjét szívni, azt érezni, de mint Váci Mihály írja: tenni, tenni kell! Bár a költőt baloldali elhajlónak ismerjük, a Nem elég programversében minden időre szóló hazaképet és szellemi feladatot, fizikai befektetést írt meg:
Nem elég – a Világért!
Több kell: – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most: – népedért!
Nem elég – Igazságért!
– Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
Mert a nemzetszolgálat nem primőr áru, amit tavasszal megérkezik, magas árú, de megveszed, majd felfalod, s ha elfogy és mikor tömegáruként van már a piacon, tartasz egy szünetet és várod az újabb tavaszt.
Nem idényjellegű, nem dömping-profilú a hazaérzet, a hazahúzás, a hazaszeretet. A nemzetszolgálat életforma, s mint a torma, erős, kikezdhetetlen és kitartó. Akkor is működik, ha nincs fenyegetve, ha nincsenek idióták, piócák, kik véred szívják és csábítanak szirén módra új partokra.
Nem varázspálca intésre, nem kórusvezető taglejtésére éled fel, s éred fel, mit üzen Wass Albert (nem csak az otthoni hegyeknek, de mindenkinek!), Ady Endre (nem csak egykori iskolájába, s nem Költőcske Mihálynak, nem Elbocsátó szép üzenetnek, de a legjobbaknak), Dsida Jenő (Ne gyere hozzám, ne közeledj!—-inkább mondom, közelebb!), s hogy mit üzen Pázmándy László a magyar szigetekről vagy Mécs László mit ad át:
Egy ismeretlen, ősi fényű
örök Titokról elszakadtan
küldöncnek jöttem, s eltűnök majd,
ha üzenetem általadtam.
Istentől való üzenetként, kikémlelt lehetőségként a lehetetlen ellenében is munkálkodni kell benne. Ha jól értelmezted s felvetted, akkor a Kárpátia együttes üzenetét vallod:
Törvényekkel nem tilthatják,
Magyar nyelvem ékes hangját,
Ragaszkodom minden szóhoz,
Minden igaz gondolathoz.
Amikor véget ér utam,
S a földdel eggyé olvadtam,
Véssétek rá keresztemre, hogy
“Versben él tovább lelke!”
(A költő üzenete)
És nem mellékes tény a történelmi események, változások útvesztőiben, hogy mindezt hogyan teszi, teszi-e íróként, színészként, katonaként, vitézként, lovagként, nemzetőrként, tanárként, de bármi foglakozásban napi teendői mellett? Olyan korszakban is szólni, mikor egykori barátok lepattannak mellőle, mert jobb szeleket fogtak a vitorláikba és a közvetített üzenetet már nem hallják meg, új szirének dünnyögnek füleikbe! Felelősség, lelkiismereti kérdés? Ugyan! Időt múlt fogalmak!– fanyalognak. És akkor megint csak, csak azért is Váci Mihály szavait kölcsönkérve:
Nem elég jóra vágyni:
a jót akarni kell!
És nem elég akarni:
de tenni, tenni kell!
A jószándék kevés!
Több kell: – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell: – az érzelem!
Ám nemcsak holmi érzés,
de seb és szenvedély,
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
És főleg: ne forogj, mint a kúpcserépen a tarajos hím! Mert kakas és forgókakas számtalan van. Tegnap még azon a kopott cserépen, ma egy villa tetején járatja magát. Mert nem csupán elhatározás, inkább elhalálozás kérdése az, hogy mától mi leszel, hisz azt kíméletlenül vinni kell, a csábító szelek ne sodorjanak új tetőkre, hogy ott mutogasd magad! Ne forogj körbe-körbe, mert elszédülsz, végül lezuhansz dicstelenül a porba!
A nemzetszolga mindig ott volt és van, ahol évtizedekkel ezelőtt. Csak beköszönt hozzá a RENDSZERVÁLTÁS, aztán ment tovább, mert megérezte és tudatába véste: ez a szédült demokrata szellő nem az én kocsim, erről lepereg az ember és felszállnak majd újak, kik bérbe veszik a hazát, hűbéresként élnek, dúlnak, fordulnak. És mondod: én, én vagyok! És maradj, ha látod és sért is, hogy sokan veszik magukra, folytonosan cserélgetve hol ezt, hol azt a holmit, de te ne ülj fel a divatnak, maradj, ki voltál ’56 után, ’90 előtt és után!
Nem szakad darabokra az a régi zászló, még ha a viharokban rojtosodott is a széle, bajtársaid pártkönyve is megsárgul a sok izzadásos igazodástól, de ne vesd meg őket, csak mert ilyen könyvecskékre váltották a szabad kézfogást!
Az írótól a nemzetőrig minden nemzetszolga küldetéstudatának, felelősségvállalásának tömegeket mozgató hatásának napszámosa. Rendelkezik a szó hatalmával és a szólás felelősségével, de azt tegye jól!
Én most megfogom ezt a szobrot és maradok. Maradék nemzetharcos. Petőfi utolsó szavaival:
S ha lesz ember, ki megmarad,
El tudja e gyászdolgokat
Beszélni, mint valának?
Nos, nem másért, de a hazának, legalább annak el kell beszélni, jelentést adni, üzenetet küldeni, mert:
Boldog, kinek fejére
Az ég oly sorsot mért,
Hogy bor- s leányért éljen
És haljon a honért. (Petőfi)
Lejegyezte: Heti Hang Szóró
