Putyin rakétacsapással fenyegette Angliát

napiujsag.hu

Boris Johnson is felajánlotta Zelenszkijnek, hogy kimenekítik.

Tavaly február elején az orosz elnök telefonon egyeztetett a brit miniszterelnökkel. Boris Johnson ekkor elmondta Vlagyimir Putyinnak: ha megtámadja Ukrajnát, szankciókra, a határain pedig NATO-katonákra számíthat – írja a hvg.hu. 

Mielőtt Oroszország lerohanta volna Ukrajnát, Boris Johnson beszámolója szerint Vlagyimir Putyin felhívta őt telefonon – mondta a volt brit miniszterelnök a BBC-nek adott interjújában. Johson beszámolója szerint Putyin akkor a beszélgetés egy pontján rakétacsapással fenyegette meg az Egyesült Királyságot azt állítva, hogy mindez csupán egy percét veszi igénybe. Azt nem tudni, hogy Putyin komolyan gondolta-e a telefonhívásban elhangzott fenyegetést.

Johnson elmondása szerint a telefonbeszélgetésben azt mondta az orosz elnöknek, hogy ha támad, akkor Oroszországot a Nyugat szankciók alá fogja helyezni, sőt NATO-katonák jelenhetnek meg az oroszok nyugati határain. A volt brit miniszterelnök azzal is próbálta megnyugtatni Putyint, hogy közölte: nem reális, hogy Ukrajna a közeljövőben csatlakozzon a NATO-hoz.

Február 11-én, vagyis kilenc nappal azután, hogy Johnson telefonon tárgyalt Putyinnal, Ben Wallace brit védelmi miniszter Moszkvába repült, hogy találkozzon Szergej Sojgu orosz védelmi miniszterrel. Wallace a BBC szerint ekkor még biztos volt abban, hogy Oroszország nem fog rátámadni Ukrajnára. Wallace a brit közszolgálati médiának oroszországi útjáról azt mondta: érezte, hogy hazudnak neki, és pont ez a tudat győzte meg végül arról, hogy elhiggye: Oroszország támadni fog.

Boris Johnsont február 24-én hajnalban Volodimir Zelenszkij is felhívta, a volt brit miniszterelnök visszaemlékezése szerint az ukrán elnök nagyon nyugodt volt. „Azt mondta: tudod, mindenhol támadnak” – emlékezett vissza Johnson, aki elmondása szerint azonnal felajánlotta, hogy segít Zelenszkijnek biztonságos helyre menekülni. Az ukrán elnök nem fogadta el az ajánlatot, hanem maradt Kijevben.

Forrás: hvg.hu, novekedes.hu

https://www.magyarhirlap.hu/kulfold/20230130-putyin-a-haboru-kirobbantasa-elott-raketacsapassal-fenyegette-meg-boris-johnsont