Piszkos trükkökkel érik el, hogy folyton új technikai eszközöket vegyünk

Fotó nlc.hu

A fogyasztók pedig naponta több százezer okostelefont dobnak ki ahelyett, hogy megjavítanák elromlott telefonjaikat, amelyek aztán csatlakoznak ahhoz a több milliárd tonna elektronikai hulladékhoz, amely a lerakókba, az óceánba és a városok utcáira kerül. Még mindig túl drága a javíttatás, túl gyors az elavulási idő az okostelefonoknál, vagy más elektronikai eszközöknél. Aljas trükk, hogy csavarozás helyett egyre inkább ragasztják az eszközöket, de az is, hogy szofteveresen akadályozzák a javítást. Az Európai Parlament már lépett.

Az okostelefonok komoly környezeti terhet rónak a környezetre. Az iPhone-ok, mint a legtöbb okostelefon, lítiumion-akkumulátorral működnek – ezeket a tibeti füves területekről, a chilei sós síkságokról és hamarosan a kaliforniai Salton-tengerből bányászott nemesfémekből gyártják. A bányákból származó hulladék mérgező, rengeteg víz kell a kitermeléséhez, miközben a kimosott zagyvíz akár Pest megyényi terület vízbázisát is tönkreteheti, miközben a helyi ivóvízbázisokat is erősen megcsapolja.

A fogyasztók pedig naponta több százezer okostelefont dobnak ki, amiből több milliárd tonna elektronikai hulladék lett csak az elmúlt tíz évben. A régi okostelefonokat újabb és újabb készülékekkel helyettesítik, növelve ezzel a technológiai ipar szénlábnyomát. Az Apple saját környezetvédelmi jelentései szerint az újabb iPhone-modellek élettartamra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátása magasabb, mint a régebbi modelleké, és még növekszik is – ami egyenesen ellentmond a zöldebb telefonról szóló állításaiknak, amelyhez az elmúlt időszakban ragaszkodott. Az iPhone 12 esetében a kibocsátások több mint 80 százaléka a gyártás során keletkezett. A lítium és a réz iránti kereslet tehát egyre nő. A technológia egyszer használatos modellje fenntarthatatlan.

Nem is a fémek gondok

A környezetterhelés legveszélyesebb részét viszont nem is a földfémek teszik ki, vagy a huzalozáshoz használt réz, hanem a gyártáshoz használt ragasztó. A fogyasztói technológiai gyártók a csavarokat fokozatosan ragasztóval helyettesítették. Egyrészről ez egy veszélyes vegyszer, de a közvetett kár, amit okoz, sokkal nagyobb: még nehezebbé válik tőle az elromlott eszközök javítása.

A legújabb iPhone-modelleknél például a ragasztó gondoskodik arról, hogy a készülékek hátlapján lévő üveget szinte lehetetlen kicserélni. Az okostelefonjaink nem csak tele vannak pusztító ritkaföldfémekkel, de össze vannak ragasztva, tele vannak speciális csavarokkal, amik mind elveszik a kedvét a szervizeknek a javításoktól. Ha pedig ez nem is lenne elég, olyan szoftvereket fejlesztettek, amelyek észlelik és figyelmeztetnek, ha alkatrészeket cseréltek az eszközben.

Ezek együttesen gondoskodtak arról, hogy a technika nehezen javítható legyen, mind a független javítóműhelyek, mind a barkácsmesterek számára. A technológiai iparágat is ezek tartják virágzóban. A fogyasztók eközben kénytelenek pénzt adni a gyártónak a javításért – vagy, ami még gyakrabban fordul elő, egyszerűen új telefont venni. Javíthatatlan technológiáink így gyors ütemben haladnak a szeméttelep felé. A tömeges pazarlás elleni küzdelemhez a fogyasztóknak nemcsak a készülékeink javításának jogára van szükségük – hanem arra is, hogy értékeljük a tartós technológiát – írja a Business Insider.

Hasonló trükk a techcégektől a kompatibilitás kérdése: az Apple és a Samsung is olyan fülhallgatókat gyárt, amelyek más eszközökkel párosítva már nem működnek jól. Ez ösztönzi a felhasználókat, hogy ugyanattól a gyártától vegyék új telefonjukat. (Erről a témáról itt írtunk bővebben.)

A javításhoz való jog, mint alapjog

Tavaly tavasszal, a világjárvány kezdetekor kezdett felhangosodni a vita a javíthatóság kérdéséről. Ahogy a világjárvány megtöltötte a sürgősségi osztályokat, a lélegeztetőgépek elkezdtek tönkremenni. A kórházak pedig nem voltak képesek megjavítani őket: Az orvostechnikai gyártók szeszélyei korlátozták őket, akik gyakran eltitkolják a javítási utasításokat a nyilvánosság elől, és arra kényszerítik a kórházakat, hogy dedikált szervizekkel konzultáljanak, még akkor is, ha lenne is megfelelő képesítéssel rendelkező technikusa a kórháznak, aki képes lenne az eszközöket megszerelni.

A javíthatatlannak tűnő elromlott lélegeztetőgép egy olyan visszás helyzetet teremtett, ami rávilágított, hogy mennyire igazságtalan is a tehcnológiai szektor. Az orvosbiológiai technikusok kénytelenek voltak feltörni a lélegeztetőgépek szoftvereit, maguk kitalálni, hogy mi is a hiba az eszközökkel. Ron Wyden oregoni demokrata szenátor erről írta a Slate-ben, hogy a javíthatatlanság “a beteg emberek életmentő berendezésekhez való hozzáférésének megtagadását jelenti”. Ez metaforává vált arra, ahogyan a technológiai vállalatok a fogyasztókat túszként tartják fogva a bevétel érdekében. 

A fogyasztók – és a független javítóműhelyek – harca azért, hogy saját maguk szervízelhessék eszközeiket, régebbi múltra tekint vissza. A 2010-es évek elején az autóipar keményen lobbizott az ellen a törvényjavaslat ellen, amely biztosította volna, hogy a független javítóműhelyek ugyanolyan javítási információkhoz férjenek hozzá, mint a márkakereskedők. Végül egy massachusettsi helyi törvény volt, amely arra kényszerítette az iparágat, hogy országos szabványokat dolgozzon ki a javítási jogokkal kapcsolatban – bár az autógyártók még mindig lobbiznak ellenük. Ez volt a “javításhoz való jog” első jelentős győzelme – egy régóta tartó mozgalom, amely a fogyasztóknak jogot biztosít a saját javításhoz. A legtöbb más iparágban azonban nincs ilyen megállapodás.

Változás a láthatáron

A múlt hónapban Biden elnök aláírta azt a végrehajtási rendeletet, amelyben bejelentette, hogy támogatja a javításokkal kapcsolatos fogyasztóvédelmi jogok bővítését, és utasította a Szövetségi Kereskedelmi Bizottságot (Federal Trade Commission, FTC), hogy vizsgálja meg a javítási lehetőség szabaddá tételét. Néhány héttel ezelőtt pedig az FTC egyhangúlag megszavazta a javítási jogok kibővítését, a gyártókra nézve szigorúbb szabályozását.

Ez a retorikai támogatás persze még nem jelentkezett tényleges végrehajtásban. Az Egyesült Államok félelmetes szellemi tulajdonjogi rendszere komoly veszélyt jelent az ügynek. A gyártók pedig évekig megúszták, hogy szinte érvényesíthetetlen garanciaszabályokat dolgoztak ki, amelyek megakadályozták a fogyasztókat abban, hogy harmadik féltől kérjenek javítást. Maga az FTC is arra a következtetésre jutott az év elején kiadott jelentésében, hogy “komoly aggályok” merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a gyártók betartják-e az ilyen törvényeket.

Közben viszont az óra ketyeg. Az elektronikai berendezésekből származó felesleges hulladék komoly veszélyt jelent a környezetre – az ENSZ szerint ez a “leggyorsabban növekvő mennyiségű hulladékmennyiség” -, és súlyosbítja a közelgő éghajlati katasztrófát. 

Az FTC bejelentése fontos első lépést jelez: az olyan törvények érvényesítését, mint a Magnuson-Moss szavatossági törvény, amely már most is jogot biztosít a fogyasztóknak a harmadik fél általi javításra a garancia megszegése nélkül. De sokkal többre van szükség ahhoz, hogy csökkentsük a gyatra, egyszer használatos fogyasztói technológiák által termelt rendkívüli hulladékot. 

Biden végrehajtási rendelete és az FTC intézkedései a piaci versenyre összpontosítanak – a gyártók által a termékeik javításának korlátozásával létrehozott utópiaci monopóliumok visszaszorítására. De nem foglalkoznak a technológiai ipar által létrehozott alapvető kultúrával: Ahogy egy tanulmány megállapította, a fogyasztók gyakran akkor is szívesen frissítik iPhone-jukat, ha semmi baj nincs vele, és ezzel az Apple és más vállalatok által forgalmazott pazarló esztétikát veszik meg. Az egyre növekvő e-hulladékhalmaz ellen a fogyasztóknak inkább azt kell akarniuk, hogy a technológiájuk tartós legyen.

Európa ebben jobban áll „Ideje, hogy a zöld megállapodásban szereplő célokat az egységes piac alapvetéseinek tekintsük, és ott a hosszú élettartamra tervezett termékeket és szolgáltatásokat részesítsük előnyben. Ehhez átfogó szabályrendszerre van szükség, amely a politikai bátorságot nélkülöző, a fogyasztókat és a vállalatokat egyaránt összezavaró adminisztratív módosítások helyett világos és egyszerű döntéseken alapul. A Parlament a jelentés elfogadásával egyértelmű üzenetet küld: az egységes és kötelező tartóssági címkézés és a termékek élettartam-rövidítésének felszámolása jelenti az utat előre” – jelentette ki David Cormand (Zöldek/EFA) francia zöldpárti képviselő még tavaly novemberben, amikor az Európai Parlament kidolgozta javaslatát a javításhoz való joghoz.

A Parlament a fenntarthatóság érdekében a fogyasztókat a termékek újrahasználatára és javítására ösztönzi, és tiltaná, hogy a gyártók szándékosan lerövidítsék a termékek élettartamát. A fenntarthatóbb egységes piacról szóló állásfoglalást 395 szavazattal, 94 ellenében és 207 tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A képviselők több támogatást kértek a használtcikk-piactereknek, és olyan intézkedéseket szorgalmaznak, amelyek hatására a gyártók felhagynak termékeik élettartamának lerövidítésével, a gyártást pedig fenntarthatóvá teszik. Az elektronikai hulladék csökkentéséhez ismét azt kérik, hogy legyenek egységesek a töltők, a termékek címkéin pedig szerepeljen a tartósságukra utaló jelzés (például egy életciklus-grafikon vagy a várható élettartam egyértelmű megjelölése).

De azt is javasolták, hogy ha például egy gyártó környezetbarátként hirdeti termékét, akkor állításának az ökocímke-tanúsításéhoz hasonlóan egységes kritériumokon kell alapulnia. Az állásfoglalás ezenkívül az uniós ökocímke szerepének megerősítését is szorgalmazza, hogy több gyártó alkalmazza azt, és ismertebb legyen a fogyasztók körében.

Végezetül az indítvány új szabályokat javasol a hulladékgazdálkodásra, és sürgeti a javítás, a továbbértékesítés és az újrahasználat útjában álló jogi akadályok felszámolását. Mindez kedvezően hatna a másodlagos nyersanyagok piacára is.

Forrás: napi.hu, Szabó Dániel