Papp Tamás küldi Veszprém megyéből:

A képen, az asztal baloldalán, a sárga asztal terítőnél Papp Tamás, a KPE Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke, a KPE Országos Elnökségének és a Veszprém Megyei Közgyűlésnek a tagja a Veszprém Megyei Értéktár-bizottság ülését vezeti. - A kép forrása: balatonvehir.hu
Öt kategóriában díjazták a Tiszta, Virágos Veszprém Megyéért pályázatra jelentkezett településeket a Várpalotán, a Thuri Várban. 

Megyeszerte több ezer embert mozgat meg a megyei önkormányzat által szervezett virágosítás mozgalom. A helyben élők komfortérzetét is növeli a szép környezet, ám az sem elhanyagolható szempont, hogy az odalátogatók miként vélekednek egy tiszta, virágos településről – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében Talabér Márta, a házigazda Várpalota polgármestere.

A virágos Veszprém megyéért. – A kép forrása: veol.hu

Hagyományt teremtett az elmúlt években a Tiszta, virágos Veszprém megyéért pályázat, amelynek népszerűségét a versenybe idén benevezett 60 település is jól példázza – mondta el Kovács Norbert, a megyei közgyűlés alelnöke, majd díjakat és okleveleket adott át a megjelent városok és falvak képviselőinek.
A települések lélekszáma alapján öt kategóriában hirdettek győzteseket a pályázatban. A 300 fő alatti települések között az első helyen Bakonyság és Csehbánya osztozott, a második díjat Kékkút és Döbrönte vehette át, míg a harmadik helyen Békás végzett. A 300-500 fő közötti települések versenyében Paloznak bizonyult a legjobbnak, megelőzve a második Balatonudvarit és a bronzérmes Dörgicsét. Vilonya győzött az 500 és 1000 fő közötti települések versengésében, mögötte Kővágóörs (2.) és Nyárád (3.) zárt.

Az 1000 és 3000 fő közötti települések között Csopak és Révfülöp megosztva kapta az első díjat, míg a második helyen Nemesgulács, a harmadikon pedig Városlőd végzett. A 3000 fő fölötti települések versenyében Balatonfüred és Tapolca osztozhatott a képzeletbeli aranyérmen, a második díjat Pápa, a harmadikat pedig Balatonalmádi és Várpalota kapta. A díjazásban nem részesült települések munkáját oklevéllel ismerte el a megyei önkormányzat. (Forrás: Dörgicse – információs portál)

Tájékoztató előadás Pápán, a Magyar Falu Programról

A pápai Városháza ülésterme adott otthont annak a konferenciának, melyet ma délután tartott Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztosa, aki dr. Kovács Zoltán országgyűlési képviselő meghívására érkezett városunkba.

A kép forrása: otthonokosmegoldasok.hu

A rendezvényen a választókerület kistelepüléseinek vezetői ismerkedhettek meg a Magyar Falu Program részleteivel, a jövőbeli perspektívákkal.
A választókerület településeinek vezetőit várták a rendezvényre. A rendezvényen házigazdaként Áldozó Tamás polgármester köszöntötte a településvezetőket, majd dr. Kovács Zoltán szólt arról, hogy a Magyar Falu Programot ismertető konzultációsorozat immár 1500 településvezetőhöz juttatta el az információkat és örömére szolgál, hogy választókerületének településvezetői Pápán egyeztethetnek a részletekről. Dr. Kovács Zoltán is közreműködött a program összeállításában a települések igényeinek továbbításával. A Magyar Falu Programot, Magyarország történetének egyik legnagyobb vidékfejlesztési programját ez év áprilisában jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. A program az 5000 fő alatti lakosságszámmal rendelkező kistelepülések fejlesztését és életminőségbeli változását tűzte ki célul.

A kép baloldalán: Papp Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnökeA kép forrása: papa-ma.hu

A Magyar Falu Programot a Modern Városok Program mintájára azért hirdette meg a kormány, hogy ezzel is erősítse a kistelepülések népességmegtartó erejét, tekintettel arra, hogy Magyarország népességéhez képest a falvak népessége az elmúlt 15 évben erőteljesebben csökkent. Ugyanakkor pedig volna igény arra a falvakban élő vagy onnan elköltözött fiatalok részéről, hogy az életüket, számításukat hosszú távon a falvakban találják, meg és szívesen költöznének falura, de a helyi életminőség, a közszolgáltatások minősége ezt nem engedi meg. A program ezen kíván segíteni, ehhez szeretne forrásokat biztosítani többek között az önkormányzatoknak a közszolgáltatások minőségének javításához. – 2019-ben több területen szeretnénk beavatkozni a Magyar Falu Program keretében. Ez részben jelent lakhatást: a CSOK rendelet elvei mentén többletforrást biztosítanánk azoknak a fiataloknak, akik falun szeretnének letelepedni. A program másik részében a munkába járást szeretnénk segíteni, e tekintetben 2019-ben jelentős mellékút-hálózat fejlesztés indul, de hosszú távon a közösségi közlekedéssel szeretnénk foglalkozni. A program harmadik lába az infrastrukturális közszolgáltatások megerősítéséről szól, vagyis arról, hogy az önkormányzatoknak pénzt adunk arra, hogy különböző közszolgáltatásokat – bölcsődei és óvodai ellátást, alap-egészségügyi ellátást – tudjanak biztosítani vagy annak minőségét javítani – ismertette a kormánybiztos. (Forrás: papa-ma.hu)

Papp Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnökeA kép forrása: kpe.hu

 

Papp Tamás, a Veszprém Megyei Közgyűlés és a Kisgazda Polgári Egyesület Országos Elnökségének a tagja, a Veszprém Megyei Értéktár Bizottság és a Kisgazda Polgári Egyesület Veszprém Megyei Szervezetének az elnöke: a Polgári Kisgazdák minden erejükkel szorgalmazzák a kistelepülések fejlesztését. Alapvető célkitűzésünk a falvak fiataljainak minél nagyobb arányú helyben-maradása, termőföld-tulajdonhoz és korszerű mezőgazdasági ismeretekhez juttatása, valamint a mező- és élelmiszergazdaság szereplőinek a gazdasági szövetkezések útján történő megerősítése. Fontos, hogy minél többen lássák: az igazi és élhető jövő nem a zsúfolt nagyvárosokban van, hanem a zöldellő vidéken. A tiszta és virágos Veszprém megye pedig erre egy nagyszerű ráadás. (KPE)