Nyolcvanra emelkedett a tűzvész által sújtott Rodoszról kimenekített magyarok száma – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta, hogy tegnap újabb tizenegy magyar érkezett haza, több magyar család pedig eljutott a sziget északnyugati részére, amely egyelőre biztonságosnak mondható. A külügyminiszter úgy fogalmazott, 122 Rodoszon nyaraló magyarral tartják a kapcsolatot, ők kértek konzuli védelmet. A miniszter arra kérte az ott nyaralást tervező családokat, hogy gondolják át, van-e lehetőségük az utazásuk átütemezésére.
Megrázó felvételeket készített a rodoszi tűzvészről egy magyar turista. Strommer Ádám vasárnap este érkezett haza családjával a görög szigetről. A Liszt Ferenc repülőtéren az M1-nek elmondta: arra emlékszik, hogy a környéket pillanatok alatt ellepte a füst, és azon nyomban kitört a pánik: ezrek kezdtek el menekülni.
„Egyszerre három–négy kilométer hosszú embertömeg indult meg. Visszafelé láttam, hogy a szálloda, amelyben laktunk, leégett. Szerintem két–három órát is gyalogoltunk, a bőröndjeinknek teljesen lekopott a kereke” – idézte fel a kaotikus pillanatokat a magyar turista, majd hozzátette: velük együtt több ezer ember rekedt a parton.
Sokan a napozóágyakon aludtak, mások a táskákból csináltak fekhelyet. Hosszú órákat álltak sorban az élelemért és a vízért. Áram a legtöbb helyen nem volt és az internet sem működött, így a kapcsolattartás szinte lehetetlenné vált.
A sziget egy részét a katonaság teljesen lezárta, így a magyar turisták is csaknem 48 órát töltöttek bizonytalanságban.
A külgazdasági és külügyminiszter bejelentette, hogy mostanra 80 magyart menekítettek ki a szigetről. Szijjártó Péter azt mondta: több magyar család eljutott a sziget északnyugati részére, amely egyelőre biztonságosnak mondható. Úgy fogalmazott, hogy jelenleg 122 Rodoszon nyaraló magyarral tartják a kapcsolatot, ők kértek konzuli védelmet. A külügyminiszter hozzátette, hogy aki menekülés közben elhagyja az úti okmányait, a repülőtéren kaphat segítséget.
„A reptéri rendőrségtől kapnak egy jegyzőkönyvet az úti okmányaik elvesztéséről, amellyel feljutnak a Magyarországra tartó járatokra is. Tehát azt szeretném kérni, hogyha valaki haza akar jönni, de nincsenek meg a papírjai, az ne tartsa vissza a hazautazástól” – közölte Szijjártó Péter, aki arra kérte a Rodoszon nyaralást tervező családokat, hogy gondolják át, van-e lehetőségük az utazásuk átütemezésére.
Ha nincs, akkor tájékozódjanak részletesen az adott hely veszélyeztetettségi fokáról, valamint regisztráljanak a Külgazdasági és Külügyminisztérium konzuli szolgálatának honlapján. Szijjártó Péter elmondása szerint ha baj van, sokkal könnyebben tudnak segíteni, ha tudják, kikről van szó és hol tartózkodnak.
Forrás: hirado.hu