Pályázzon az év tanyája-elismerésre!

Fotó: palyaz.hu

Ebben az évben is lehet pályázni az év tanyája-elismerésre. A legjobb tanyafejlesztési példákat pedig a szaktárca egy kiadványban gyűjtötte össze.

Nemzeti Vidékstratégia legsikeresebb programja a Tanyafejlesztési program – vonta meg utóbbi hatéves mérlegét Szakáli István Loránd, a földművelésügyi tárca agrárfejlesztésért és hungarikumokért felelős helyettes államtitkára. Mindezt annak kapcsán említette, hogy az FM közreadta a program 2011 és 2016 közötti eredményeit összegző kiadványát, amely a meghirdetett célterületeken megvalósult legkiemelkedőbb egyéni és közösségi jó gyakorlatokat mutatja be.

A teljesség igénye nélkül néhány példa ezekből. A tápiógyörgyei – állatfarmként is funkcionáló – Pokoltanya tulajdonosa, Dora Mariann villamosenergia-fejlesztést hajtott végre a 2015-ben elnyert közel 10 millió forintos támogatásból, így most már napelemeken keresztül történik áramellátás. Sokan korszerűsítették még így az energiaellátásukat, viszont volt, aki az állattenyésztési és a zöldség-, illetve gyümölcstermesztési feltételeit javította; mint például a 2015-ben 3 milliós támogatás elnyert debreceni Kozák Lajos. A közösségi célú pályázatok közül pedig érdemes kiemelni a békéscsabai vagyonkezelő cég által az 52,6 milliós pályázati forrásból 2013-ban modernizált helyi piacot és vásárcsarnokot, valamint az újszilvási önkormányzat által a három év (2013, 2015, 2016) alatt elnyert, összesen 20,4 millió forintból megvalósított projektjeit (a külterületi földút-javítást, a tanyasi termékek piacra juttatását, a tanyagondnoki szolgálat és a vagyonbiztonság fejlesztését).

Mint Szakáli István Loránd elmondta, a programban 2011 és 2016 között közel 1700 pályázó jutott összesen mintegy 8 milliárd forint forráshoz. Úgy vélte, az is a sikeresség egyik fokmérője, hogy ha csekély mértékben is, de növekedett a tanyasi életformát választók száma, így ma közel 200 ezren élnek és gazdálkodnak az Alföldön. Hozzátette, a kormány célja, hogy a tanyai gazdálkodást tovább népszerűsítse főleg a fiatalabb generáció körében, így a programot a minisztérium tovább folytatja.

Szintén a népszerűsítést szolgálja az Év tanyája-díj, amelyet 2017 után ebben az évben is meghirdetett az FM. Tavaly Fodor András „Az Év Tanyagazdasága”, Szász István „Az Év Hagyományőrző Tanyája” díjat , Bartolák Mária pedig „Az Év Tanyája – Közönségdíj” elismerést nyerte el. 2018-ban e három kategória mellett az év határon túli legjobb tanyájára is lehet pályázni (a felhívás itt olvasható, pályázatokat pedig 2018. május 3. és július 31. adhatók be). A 2017-es felhívásra több mint százan nyújtottak be pályázatot, amely a helyettes államtitkár szerint azt mutatja, hogy a tanyán élők büszkék az eredményeikre.

(NAK, agroinform.hu)