A közép-Alföldön régen várjuk a 4-es út megnyitását. Már többször úgy gondoltuk, hogy csak kis idő és négysávos úton jutunk el Szolnokra, Törökszentmiklósra és mi, Mezőtúriak is. Sajnálattal látjuk, hogy most, mintha kívül esnénk, már az ígéreteken is. Nem hagyjuk a 4-es utat. (kpe)
Útfejlesztésre 2500 milliárd forintot fordít a kormány 2025-ig, a fejlesztések két legfontosabb célja, hogy minden megyeszékhely elérhető legyen gyorsforgalmi úton, illetve minden autópálya elérje az országhatárt – közölte Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter csütörtökön Berettyóújfaluban, az M35-ös autópálya befejező, és az M4es autópálya első szakaszának átadásán. A gyorsforgalmi szakaszok hatalmas lökést adnak a helyi gazdaság fejlesztésének, az iparfejlesztésnek, támogatják az idegenforgalom fejlesztését, és javítják az ott élő lakosság életminőségét is – tette hozzá a miniszter. Palkovics László Debrecent említette példaként, amely 2006, az M35-ös autópálya átadása óta „hatalmasat fejlődött”. MTI