Paksi bővítés – Süli János: Az orosz hitelkeretből eddig lehívott teljes összeget előtörlesztené a kormány

Közzétette a Roszatom a Paks II beruházáshoz szükséges irányítástechnikai rendszerek beszerzését célzó pályázatot, az apróbb kiírások pedig folyamatosak – jelentette ki a Magyar Nemzetnek adott interjúban Süli János.

A paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter arról is szólt, hogy hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a beruházáshoz lehívandó hitel tőketörlesztési időpontjának módosítása. A tervek között szerepel az is, hogy az eddig az orosz hitelkeretből lehívott százmillió eurós összegből hátramaradt két, kisebb összegű számlát is előtörlesztené a magyar fél a Pénzügyminisztérium döntését követően – közölte. A Paks II beruházás azonkívül, hogy évente 7,35 százalék profitot is termel majd a magyar államnak, 17 millió tonna szén-dioxid-kibocsátását teszi elkerülhetővé minden esztendőben – jegyezte meg a politikus, aki beszélt arról is, hogy a Duna élővilágának biztonságát utóhűtőkkel oldják meg az atomerőművi beruházásban. MAGYAR NEMZET