Paks II.

Fotó: Telepaks

Már pereg a 12+3 hónap! Egy év, amely három hónappal kérésre meghosszabbítható! Ennyi ideje van az Országos Atomenergia Hivatalnak arra, hogy nemzetközi szakértőket is igénybe véve elbírálja a Paks II. Zrt. által elektronikusan benyújtott létesítésiengedély-kérelmet.

Ez kiemelten fontos mérföldkő a nemzet beruházásának életében. Erről is beszéltem a Ma reggel című műsor vendégeként az M1 csatornán. Bár itt is a 283 ezer oldalnyi dokumentáció volt a „sláger”, ám számunkra még nagyon sok fontos elem van. Nem véletlen, hogy először a környékbeli 47 település polgármesterét és a Paksi Társadalmi Tanács országgyűlési képviselőit tájékoztattam a történelmi pillanatról. Eddig minden általunk vállalt határidőt tartottunk, s ehhez tartjuk magunkat a jövőben is. Szakmai meggyőződésünk, hogy a beadott dokumentáció, azaz a Paksra tervezett új blokkok minden tekintetben megfelelnek az európai uniós és a magyar szabályoknak, a legszigorúbb biztonsági követelményeknek.

Kérdésre válaszolva elmondtam: az Európai Bizottság döntése alapján a létesítésiengedély-kérelem benyújtását követően három hónappal lehet kérelmezni a földmunkák elkezdését. A földmunkák tehát 2021 elején kezdődhetnek, a létesítést megelőző területelőkészítésre vonatkozó engedély megszerzése után. A főépület építéséhez a társaság az engedélyt várhatóan 2021 őszén kapja meg, a létesítési munkák ezt követően indulhatnak.

Forrás: Süli János Facebook oldala