Paks és Nagymaros tévhitei

telepaks.net

Az igazi politikai bátorság a korábbi téves és károkat okozó döntések felülvizsgálatához szükséges.

A Nagymarosi vízlépcső ügyéhez többen próbáltak hozzányúlni a politika szereplői közül, eddig mindenki pórul járt. Aligha kétséges, hogy a Bős-Nagymaros gátrendszer ügyében annak idején a rendszerváltást támogató döntés született. A döntés megszületésétől kezdődően az is nyilvánvaló volt, hogy Magyarország számára mindenből jelentős gazdasági károk is következnek. A mai és a közeljövőben még inkább felerősödő energiahiány időszakában talán célszerű lenne álláspontunk felülvizsgálata. Az évszázad következő időszaka arról is szól, hogy vízre és energiára van szükségünk.

TKB

Az EU klímavédelmi követelményei szerint minden tagállam köteles lecsökkenteni a szén-dioxid-kibocsátását, és ennek érdekében a villanyáram minél nagyobb részét szélkerekekkel és napelemekkel kell megtermelni.

A Nyugat-Európában kialakult energiaválság azonban rámutatott arra, hogy ez a rendkívül költséges út gyakorlatilag járhatatlan.

Hogy van-e, lehet-e a szén-dioxidnak bármiféle köze az évmilliárdok óta folyamatosan zajló klímaváltozásokhoz, az persze vitatható, amint azt a május 18-án megjelent írásomban is kifejtettem. Az viszont furcsa, hogy a szén-dioxid-mentes, olcsó áramtermelést biztosító atomenergiát is a fekete bárányok közé sorolják, alighanem azért, mert az atomerőműveknél látható hatalmas hűtőtornyokból kiáradó vízgőzt is sokan szén-dioxidnak nézik, és ezt a tévedésüket a tisztességtelen médiapropaganda tovább erősíti.

Van azonban a hazai zöldeknek más kifogásuk is az atomenergia ellen, konkrétabban a paksi atomerőmű-bővítés ellen, az, hogy az atomenergia nemcsak nagyon veszélyes, de a szerintük korszerűtlen orosz technológiával felépülő új erőműblokkok földrengésveszélyes területre épülnek, és a nagy aktivitású atomhulladék sorsa is kérdéses.

Ami az orosz technológia korszerűtlenségét illeti, azt lehet mondani, hogy ez a világon hozzáférhető nukleáris technológiák közül a legkorszerűbbek és legbiztonságosabbak közé tartozik. Oroszország műszaki-technológiai színvonala egyébként is vetekszik az Egyesült Államokéval, és számos területen, így pl. a haditechnika és az űrkutatás terén jelentősen felülmúlja a fejlettségükre nagyképűen büszke nyugat-európai államok színvonalát.

A nagy aktivitású „atomhulladék” úgynevezett kiégett fűtőelemekből áll, ezek éves mennyisége Pakson jelenleg nem éri el a száz tonnát. A kiégett fűtőelem azonban nem hulladék, hanem a jövő üzemanyaga, mert azokból újrafeldolgozással még legalább hússzor több energia nyerhető ki, mint amit eddig kiaknáztunk. Bár ez a megoldás valamivel költségesebb, mint a hagyományos nukleáris üzemanyag használata, de még így is gazdaságosabb lehet, mint rövid élettartamú, megbízhatatlan működésű szélkerekekkel és napelemekkel termelni villanyáramot.

Ami a földrengés-veszélyességet illeti, a Kárpát-medencében az eddig ismert földrengések alapján Paks környéke az egyik legbiztonságosabb terület, ahol a becslések szerint átlagosan százezer évenként fordulhat csak elő olyan erősségű földmozgás, ami veszélyeztetheti az erőmű működőképességét.

No de akkor mire ez a huzavona, miért késik a beruházás engedélyeztetése? Nos, problémák valóban vannak. A Dunához közel mintegy hatmillió köbméter földet kellene kiemelni, olyan helyen, ahol jelentős a talajvízszint ingadozása. A probléma összefügg a Duna kiszámíthatatlan vízszintingadozásával, amely éves szinten megközelíti a tíz métert, vagyis megfelel egy háromemeletes épület magasságának. Ugyanakkor a Duna vízszintingadozása egy másik problémát is felvet, azt, hogy aszály idején a folyó vízhozama csökken, és ez problémát okozhat a hűtővízellátásban.

Szakértők már régen felhívták a figyelmet arra, hogy mind a két probléma megnyugtató megoldása az lenne, ha Paks alatt megépülne egy duzzasztómű, amely stabilizálná a vízszintet, csakhogy a Bős–Nagymaros-ügy óta kialakult vízlépcsőfóbia miatt ezt az ötletet senki nem meri felvállalni.

Érdemes áttekinteni, mi is történt annak idején a nevezetes vízlépcsőügyben, amikor még meg sem született az a több mint kétmillió szavazásra jogosult választópolgár, akiknek – a tudatosan félretájékoztató vízlépcsőellenes médiapropagandának köszönhetően – fogalmuk sem lehet a tényleges valóságról, arról, hogy honnan ered a máig élő vízlépcsőfóbia.

Sokan nem tudják, hogy a rendszerváltozás után, 1995-ben a Kádár-rendszer volt miniszterelnöke, Grósz Károly is mondott már egyfajta „őszödi beszédet”. Grósz elmondta, hogy a rendszerváltozás forgatókönyvét már évekkel korábban kidolgozták a titkosszolgálat közreműködésével a politikai és gazdasági hatalom átmentése érdekében, abban a reményben, hogy majd később, ha alkalom adódik, ismét be lehessen vezetni a jól bevált „proletárdiktatúrát”.

Mint tudjuk, a nagymarosi vízlépcső elleni tüntetések során a jó szándékú magyar emberek főleg azért vonultak ki az utcára, hogy az akkori „demokratikus ellenzék” iránymutatása szerint elősegítsék a „kommunista diktatúra” mielőbbi bukását, amelynek egyik káros megnyilvánulása – szerintük – a Nagymarosnál tervezett „gigantomániás sztálinista nagyberuházás”.

Hamis azonban az a máig hangoztatott állítás, hogy a rendszer bukását a Bős–Nagymaros-ügy okozta, hiszen a beruházás végleges megszüntetését, a már megépült részek visszabontását a „demokratikusan” megalakult többpárti parlament szavazta meg három évvel a rendszerváltozás után, 1992-ben. Inkább arra lehet következtetni, hogy a Bős–Nagymaros-ügy egyfajta trójai faló szerepét töltötte be, a hatalom és a politikai befolyás átmentése érdekében, habár csupán részleges sikerrel, hiszen 1990-ben az SZDSZ még nem tudott hatalomra jutni, még ha meg is kísérelt egy puccsszerű hatalomátvételt az úgynevezett taxissztrájk megszervezésével.

A vízlépcsőszerződés felbontása pedig lehetőséget adott arra, hogy a rablóprivatizálással kifosztott ország költségvetésében tátongó lyukakat be lehessen foltozni azzal a hitellel, amit osztrák bankoktól vettünk fel a nagymarosi beruházás befejezéséhez, és amit húsz év alatt kellett volna letörleszteni nem pénzzel, hanem „természetben”, a nagymarosi duzzasztómű részét képező vízerőmű által megtermelt villanyáram egy részének átadásával.

Érdemes lenne a vízlépcsőügyet egyszer már tisztességesen felülvizsgálni. Ha ugyanis az éghajlat valóban melegszik, egyre gyakrabban lesz aszály, emiatt szükség lesz mezőgazdasági termékszerkezet-váltásra és a termőföldjeink öntözésére, ehhez pedig öntözőcsatornákat kell építeni, és hogy víz is legyen a csatornákban, a folyókon duzzasztóműveket kell majd emelni, ha nem akarjuk, hogy a világviszonylatban sikeres hazai mezőgazdaság leépüljön, sereghajtóvá váljon.

(A szerző irányítástechnikai szakmérnök)

Forrás: Magyar Hírlap, Héjjas István